C. J. DeWitt - Faith - Ötödik fejezet

A történet helyenként brutális cselekményt, túlfűtött szexualitást, illetve tudatmódosító szerek megjelenését tartalmazza, így csak erős idegzettel rendelkező felnőtt olvasóknak ajánlott.

Ötödik fejezet

Ez volt az. Fény derült végre a nagy titokra. Faith legszívesebben elrohant volna, de nem lehetett. Gondolnia kellett a gyerekekre is. Képtelen lett volna itt hagyni őket. Felelősséget érzett értük. Csupán egy út volt: előre, a piros lámpás házba, a bordélyházba.
A furgon ajtaja kinyílt.
– Indulás! – szólt a férfi.
Karjával erősen megragadta Faitht, és maga után húzta. Lehet, attól tartott, hogy elszalad? Akkor csalódnia kellett, mert nem fog elszaladni, nem futamodik meg. akár egyedül is szembeszáll majd velük. Erős marad, és nem adja fel.
Mögötte a gyerekek libasorban követték. A másik két férfi két oldalról közrefogta őket, nehogy el tudjanak menekülni. Ilyen díszmenetet alkotva araszoltak a bejárat felé.
Kattant a zár, majd az ajtó feltárult előttük. Egy tágas helyiségbe léptek be. Szemben egy recepciós pult állt, mellette pedig egy csigalépcső vezetett felfelé. A falakat sötét színű bársony takarta.
A helyiség gyéren volt megvilágítva, apró lámpák gondoskodtak a fal körül a hangulatvilágításról. Mindennek lehetett nevezni, csak romantikusnak nem. Faith gyomra görcsbe rándult.
A recepciós nő fogadta őket. Harmincas évei elején járhatott. Vörös haja összhangban volt a helyiséggel. Borzalmas smink fedte az arcát, amitől legalább húsz évvel idősebbnek tűnt. Fontoskodó, öntelt arckifejezése volt. Régóta lehetett már itt.
– Úgy látom, hamarosan fellendül a forgalom – szólalt meg szinte károgó hangon. Arca önelégültséget tükrözött.
– Előbb a pénzt! – türelmetlenkedett a Faith mellett álló férfi. Tekintete körbepásztázta a szobát, idegesnek tűnt.
– Majd utána megkapod! Vidd fel ezeket! – bökött fejével Faithre és a gyerekekre.
– Dehogy viszem! Én csak leszállítottam őket, most pedig ide a pénzt!
A férfi villogó szemekkel meredt a recepciósra. A nő azonban nem ijedt meg. Viszonozta haragos pillantását, és mélyen a szemébe nézett.
Faith bajt szimatolt, ezért hátralépett egyet. Tekintetével inkább egy lehetséges menekülési útvonalat keresett. Talán ki tudná használni a helyzetet, és valahogy kereket oldhatnának.
BUMM, BUMM! A csigalépcső tetejéről súlyos léptek zaja hallatszott. A fából készült lépcső recsegett a súly alatt, a visszhang betöltötte az egész helyiséget. BUMM, BUMM! Egy óriási láb jelent meg felül. Mindenkiben megfagyott a vér. A kiabáló férfi behúzta a nyakát, és hátrált egy lépést. A recepciós az asztala mögé sietett, arca pedig elfehéredett. A hatalmas lábak dörgő léptekkel lejjebb értek.
Óriási, izmos lábak bukkantak elő, majd egy fatörzs vastagságú derék, amelyet Faith két kézzel sem érne át. Előbújt a hozzá kapcsolódó felsőtest. Csupa izom volt, és gigantikus méretű. A hozzá kapcsolódó nyak akkora volt, mint egy egészséges férfi combja. Végül pedig előbukkant a feje. Rövid fekete haj és vastag, durva szakáll. Az arcát sebhelyek borították. Tekintete szinte unott volt és kifejezéstelen, Faith mégis kegyetlenséget vélt benne felfedezni. Az a fajta tekintet volt, amely nem képes kifejezni a boldogságot; amelyen állandóan ugyanaz a kifejezés van: a puszta kegyetlenség.
Az óriás férfi leért a lépcsőn. Olyan nagy volt, hogy mindenkinek fel kellett emelnie a fejét, ha rá akart nézni, de senki nem mert a szemébe nézni. Két és fél méteres magasságával hegyként magasodott mindenki fölé.
– Mi a probléma? – kérdezte mély, dörgő hangján.
Nyugodtan beszélt, hangjában nem volt ingerültség, de a levegőben érezni lehetett a szikrázó feszültséget.
– Semmi probléma, Butcher.
A férfi hangja remegett.
Butchernek hívták az óriást, ami hentest, mészárost jelent. A név illett is rá, de Faith nem akarta tudni, hogy miért kapta.
– Velem jöttök! – nézett rá az óriás Faithre és a gyerekekre.
Tudta, hogy nem lehet engedetlen. Egész testében reszketett, de menni kellett. A gyerekek mögötte a sírás határán álltak.
– Gyertek, nem lesz semmi baj – súgta nekik remegő hangon, de még ő sem hitte el saját szavait.
Butcher döngő léptekkel elindult felfelé. Faith minden porcikája tiltakozott ellene, mégis követte. Mögötte szorosan haladtak a gyerekek, arcuk falfehér volt a rémülettől.
A lépcsőn felérve, egy hosszú folyosó terült el keresztbe. Itt is hangulatvilágítás volt. Falai szintén vörösre voltak festve, és ajtók sokasága volt egymás mellett. Legalább tizenöt szoba lehetett. Butcher a szemközti szoba felé vezette őket. Ajtaja félig nyitva volt, így be lehetett látni rajta. Matrac nélküli vaságyak sorakoztak egymás mellett.
„Erősnek kell maradni – biztatta magát. – Nem szabad kétségbe esni.”
Viszolygott tőle, hogy bemenjen, mégis muszáj volt. Összeszorított fogakkal lépte át a küszöböt. azonnal menekülési útvonalat keresett, de a kijárat egyenlő volt a bejárattal. Az ablakon vasrács volt, a falakon pedig nem lehetett átjutni. az egyik ágyon egy hasonló korú lányt pillantott meg. Kezei és lábai az ágyhoz voltak kötözve. Nem lehetett megállapítani, hogy eszméletlen volt-e, vagy csak aludt, mindenesetre Faith viszolygott tőle, hogy ők is így végezzék.
Butcher egy hangos dörrenéssel bevágta mögöttük az ajtót. Az egyetlen kiút az óriáson keresztül vezetett. Faith nem tudta, hogy mi következik, de nem sejtett jót.
A férfi odament Faithhez, karon fogta, és a szoba végébe húzta. Kezével olyan erősen szorította, hogy lezsibbadt az egész karja. A megkötözött lány melletti ágyra durván rálökte. Most tűnik el a menekülés lehetősége, Faith mégsem mert ellenkezni, még egy hangot sem tudott kiadott. az óriás olyan ember volt, aki egy kézzel és kifejezéstelen arccal képes lenne összeroppantani a koponyáját. Nem is anya szülte az ilyet, ez biztos.
Bilincsek kattantak a kezein és a lábain. Széttárt végtagokkal feküdt a hátán, és a plafont nézte. a vaságy nyomban belevágott a testébe, éles fájdalmat okozva ezzel. teljesen kiszolgáltatott állapotban volt.
Butcher sorban minden gyereket egy-egy ágyhoz kötözött. a gyerekek szinte állni is alig tudtak, annyira féltek. Zoe, thomas, Dora, Lily és Victoria végtagjain egymás után kattantak a bilincsek. Már csak Zack maradt. Butcher elindult felé, miután Victoriát is lekötözte.
A fiú nem bírta tovább, és sírni kezdett. Butcher kifejezéstelen tekintettel arcon ütötte. Zack a földre esett.
– Fejezd be! – mondta Butcher érzelemmentes hangon.
„Hagyd abba Zack! Semmi baj!” – fohászkodott magában Faith.
A fiú csak keservesebben sírt. Összekuporodott a földön, és egy sárga tócsa jelent meg körülötte. Maga alá vizelt.
Butcher nyugodt arccal megfogta a hajánál fogva, és a földön húzva az ajtó felé indult vele.
„Ne bántsd!” – akarta kiáltani Faith, de nem jött ki hang a torkán.
Becsukódott maguk mögött az ajtó, de Zack sírása behallatszott.
BUMM! Valami a falnak verődött, és Zack azonnal elhallgatott.
BUMM! Egy újabb csattanás. Zack nyöszörgött, ahogy Butcher a falba verte a fejét.
Faith kiabálni próbált, de csak elfúló hangokra futotta. Kétségbeesetten próbálta lerángatni magáról a bilincseket.
Súlyos léptek távolodó zaja hallatszott, majd kisvártatva visszatért.
Brumm… Egy motor lefulladó hangja hallatszott kintről. Brumm… Ismét egy ugyanilyen. BRUMM! Harmadik próbálkozásra egy fülsüketítően hangos motor indult be. A fordulatszám felpörgött, a motor visított. Egy láncfűrész hangja volt. Zack kétségbeesetten kiabált. A szobában Faith minden erejét összeszedve próbálta lerángatni magáról a bilincset, de próbálkozásai hasztalanok voltak.
Tisztán hallatszott, ahogy az acélfogak belevágnak az eleven húsba, majd azon keresztüljutva porrá zúzzák a csontot. Zack sikoltásai megszűntek, csak a láncfűrész visítása és hangos csontreccsenés hallatszott, jelezve, hogy a fogak teljesítették a feladatukat.
Faith kapkodta a levegőt, mellkasa vadul fel-le mozgott. Az egész teste vadul remegett.

A folyosón a láncfűrész motorja leállt. Az ablakon keresztül kutyák ugatását lehetett hallani. Faith nem tudta elhinni, hogy mi történt. Nem akarta elhinni, hogy Zack halott. Csak
tizenéves kiskölyök volt, és így kellett végeznie. Egy izomkolosszus embertelen módon levágta a fejét, mert nem hagyta abba a sírást.
Milyen beteg ember tesz ilyet? Faith már tudta, hogy honnan kapta Butcher a nevét. Valóban egy kegyetlen mészáros volt.
Faith oldalra nézett. Három gyerek elvesztette az eszméletét a brutalitástól. Zoe és Thomas voltak csak maguknál, de sokkot kapva remegtek az ágyon. Kint a kutyák vadul ugattak.
Faith képtelen volt felfogni, hogy mindez megtörtént, és a valóság volt. Üres tekintettel feküdt az ágyon, és a plafont bámulta.
Nem tudta, hogy mióta van így.

Arra eszmélt fel, hogy egy huszonéves fiú jött be, kezében egy dobozt hozott. Magas volt, és sovány. Arca csontos, álla pedig hegyes. Úgy nézett ki, mint aki örök életében beteges volt. Az ablakhoz ment, és a párkányra tette a dobozt, majd Faithre nézett.
– Jól vagy? – hangja lágy volt, és aggódó.
– Nem.
– Sajnálom, ami a fiúval történt. Butcher kegyetlen ember. Csak egyszer utasít, utána…
Tekintetét elfordította, kinézett az ablakon, és lehajtotta a fejét.
– Hogy hívnak? – kérdezte Faith.
Most jobb volt beszélnie, mint egyedül maradni a gondolataival. Nem akart többet visszaemlékezni a történtekre.
– Aaron.
– Te is itt… itt kell… dolgoznod?
Aaron keserűen elnevette magát.
– Dolgozni? Hát fogalmazhatunk így is. Inkább rabszolgák vagyunk. Engem úgy szólítanak, hogy Selyemfiú. Nem nehéz kitalálni, hogy mi a dolgom.
Akkor hát ugyanabban a cipőben járnak. Kint döngő lépések hangzottak fel. Aaron gyorsan az ablakpárkányon lévő dobozhoz fordult, és felnyitotta. Pár percig babrált vele, majd megfordult. Kezében fél tucat barna folyadékkal töltött fecskendő volt.
– Sajnálom, de ezt meg kell tennem. Ha életben akarsz maradni, akkor muszáj betartanod a játékszabályokat.
Faith ezt tudta. amint megpillantotta a vörös házat, tudta, hogy erre is sor kerül hamarosan. Rászoktatják a drogokra. A szer iránt érzelmi és fizikai függőséget alakítanak ki, hogy ne akarjon elmenekülni. Mostantól mindennap egy cél vezérli majd őt: hogy megkapja a napi adagját, és ezért itt fog maradni. Egyszerű és hatásos ez a módszer. Megfertőzik az agyukat, és ezzel érzelmi bilincsekbe taszítják őket. Bármennyire is borzasztónak tűnt, el kell ismerni, hogy profi módszereket használnak.
Aaron közeledett a tűvel.
– Ne hagyd el magad! Ez egy kegyetlen hely, de a gondolataidat és az érzéseidet nem tudják elvenni tőled.
A fiú beleszúrta a karjába a tűt. Faith észrevette, hogy Aaron karja tele van szúrásnyomokkal. Hiába drogozta be éppen, mégis ismeretlenül is megbízott benne. Ő is ugyanolyan rab volt itt. Aaron felszívott egy kis vért. A barna folyadék összekeveredett a vérrel, majd lassan belenyomta a vénájába.
A hatás azonnali volt. Kétség sem fért hozzá, a heroin a legerősebb drog. Faith mindig megvetette a használatát, de most nem volt választása.
Testében végtelen nyugalom áradt szét. Mindent szépnek és kellemesnek látott. Izmai elernyedtek, agya pedig eltompult. Mozdulni sem bírt, de nem is akart. Engedte, hogy agyát elöntse a mámor.
Korábban sosem tapasztalt hasonlót. Fantasztikus volt, mégis lelke mélyén tudta, hogy most egy fal dől le benne, amit többé nem lehet felépíteni.
Végignézte, ahogy Aaron minden gyereknek bead egy-egy adagot.
Valahogy kellemes volt ez a látvány, Aaron arca mégis mélységes szomorúságot és fájdalmat tükrözött.
A fiú dolga végeztével távozott, és magukra hagyta őket. Faith kábultan, teljes mámorban feküdt. Érezte, hogy légzése és szívverése lelassul. Minden, ami körülvette, kellemes volt, és melegséget árasztott.
Kiszakadt mindenféle térből és időből.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Butcher áll a szobában, és őket nézi. A kegyetlen ember most boldogságot árasztott magából. Odament Victoria ágyához, és kikapcsolta nadrágja övét.
Ne! Ezt nem teheted! Nem engedem! Hagyd abba! – szólalt meg egy hang Faith fejében. Minden erejével próbált küzdeni a heroin mámora ellen, de a szer túlságosan erős volt. Agyának egyik része a nyugalmat kívánta, a másik fele viszont üvöltött.
Próbált szembeszállni a saját elméjével, de az erőlködéstől látása elhomályosult. Csak tompán érzékelte, mikor Butcher hatalmas testével rámászott a törékeny lányra, majd miután a szer teljesen úrrá lett rajta, elsötétedett a világ.

Kínzó fájdalommal ébredt a lelkében. Rettegve nyitotta ki a szemeit. A szobát a nappali fény melege árasztotta el, de benne jeges pusztaság és üresség uralkodott.
Minden gyerek aludt, csupán Victoria ágya állt üresen. Csak az alatta elterülő vértócsa árulkodott az éjszaka borzalmairól. Faith biztatta magát, hogy minden rendben van, és nem esett baja a lánynak.
Hiába próbálta magát győzködni, könnyek szöktek a szemébe.
A mellette lévő ágyon mozgolódás támadt. Az ismeretlen lány felébredt. Szétnézett a szobában, szemei megakadtak a vértócsán.
– Jaj, ne! – mondta suttogva.
– Az a nagy darab Butcher…
Faith nem tudta befejezni a mondatot, de nem is kellett. A lány mintha kitalálta volna, hogy mi történt.
– Nyugodj meg! – csitította a lány.
Hosszú percek teltek el. Egyikőjük sem tudta, hogy mit mondjon.
– Hogy hívnak? – szólalt meg végül a lány.
– Faith.
– Én Lory vagyok.
– Mi történhetett vele? Hová vihették? – kérdezte Faith.
Közben Victoria üresen árválkodó ágyára pillantott.
– Nem tudom – mondta Lory, de volt valami nyugtalanító a hangjában. – Már egy ideje tudtuk, hogy újabbak jönnek – terelte el végül a szót.
– Micsoda?
– Hát ti – mondta Lory. – Pár hete szóltak, hogy új emberek jönnek.
A ház kifogyott a lányokból. Csak páran maradtunk. Megrendeltek titeket.
– Ezt hogy érted?
– A bordélyház nem tudta kielégíteni a vendégek igényeit, ezért szükség volt még több emberre. Csempészektől megvettek titeket, és idehoztak.
– Engem elraboltak! Ahogy mindannyiunkat! – fakadt ki Faith.
– Teljesen mindegy, hogy hívjuk! Most már idetartozol.
Lory szavai kemények voltak. Faith tudta, hogy nem hazudik, már régóta itt lehet a lány.
– Te mióta vagy itt?
– Tizenhárom éves korom óta. Miután a szüleim meghaltak, egy nevelőotthonba kerültem, de megszöktem. Bárcsak ne tettem volna… – tekintete a távolba meredt, mintha felidézné a régi emlékeit.
– Egy drogbandába kerültem, én lettem a szállító. Egy gyerekre senki nem gyanakszik. A rendőrök egy éjszaka aztán lecsaptak a bandára. Páran megmenekültünk, de mindent fel kellett számolni. A főnök egy új kört akart kiépíteni. Mindegyik társát lelőtte, engem pedig eladott, és idekerültem.
– És itt pedig…
– Igen, arra kényszerítettek, és azóta is azt kell csinálnom.
Faith nem akarta ezt. Biztos volt benne, hogy nem bírna itt lenni évekig. A gyerekekre is gondolnia kellett. Nem tudta, hogy velük mit akarnak kezdeni. A lehető leghamarabb el kell innen tűnnie.
– Jó lenne megszökni, mi?
Lory mintha belelátott volna a fejébe.
– Te miért nem mentél el?
– Hidd el, már próbáltam. – Lory megborzongott. – Még az ajtón kívülre se jutottam. Borzalmasan megkínoztak érte. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb kísérlet után megölnek.
– Akkor most miért vagy itt?
– Engedetlen voltam. A ház fő szabálya, hogy minden téren ki kell elégíteni a vendéget.
Faitht elfogta a rettegés. Már most undorodott az egésztől.
– Majd hozzászoksz – mondta keserűen Lory.
– És a gyerekek? Velük mi lesz?
Faith aggódva pillantott feléjük. Még mindig aludtak. Bizonyára megviselte őket az éjszaka.
– Ugyanaz.
– Nem! Azt nem lehet! Nem lehetne valahogy…
Faith kétségbeesett.
– Talán Butchert olyannak ismerted meg, akivel lehet is beszélni?
Nézz körül! Itt mind rabszolgák vagyunk! Nincsenek jogaink! Vagy teszed a dolgod, vagy meghalsz. A gyerekekre ugyanez a sors vár. Akit nem tudnak kihasználni, azt elteszik láb alól.
Loryból kitört a valódi keserűség. Hát tényleg ez lenne mindnyájuk sorsa? Életük végéig rabszolgasorban sínylődni. Korábban fel sem vetődött benne a gondolat, hogy léteznek ilyen kegyetlen helyek a világban. Faith számára még sosem volt ilyen sötét a jövő.
Aaron lépett be, amitől Lory valamelyest jobb kedvre derült.
– Aaron! – üdvözölte a lány. – Ő itt Faith.
– Már találkoztam vele – felelte a fiú. – Te jól vagy?
– Igen, már jó lenne elszabadulni.
– Egy pillanat.
Aaron meglengetett a kezében egy kulcscsomót, majd mindenkit sorban elengedett.
Faith felállt, és kinyújtóztatta végtagjait. A gyerekekhez ment, és felébresztette őket, addig Lory felitatta egy ronggyal a vért. Arcuk megviselt volt, de nem volt meglepő. Egy éjszaka alatt nem lehetett kiheverni ilyen megrázkódtatást. Zoe észrevette, hogy Victoria hiányzik, amit szóvá is tett. Fiatal koruk miatt hamar elkábultak a szertől, és szerencsére nem látták, mi történt utána.
– El kellett mennie, de reméljük, hamarosan visszajön – válaszolta Faith, és reménykedett benne, hogy igaza lesz. Se Lory, se Aaron nem tudott választ adni rá, hogy mi lehetett vele.
– Most mennem kell, vissza kell vinnem a kulcsokat, nehogy baj legyen – szólt Aaron. – Lory, neked is velem kell jönnöd!
– Meglesztek addig? – kérdezte Lory aggódva.
– Igen, azt hiszem.
– Faith, hamarosan jön egy doktor, és meg fog vizsgálni. Ilyenkor ez a szokás, addig itt kell maradnotok – nézett vissza az ajtóból Aaron.
– Rendben.
Úgyse nagyon tehetett mást. Kattant a zár. Aaron és Lory elmentek. Jó volt tudni, hogy van legalább két ember, aki valamelyest törődik velük, és emberszámba veszi őket.
A gyerekek köré gyűltek. Biztonságot adott számukra a jelenléte, de ami később fog következni, ott nincs semmiféle biztonság.

Mindannyiuknak korgott a gyomra, ráadásul a heroin utóhatása miatt levertek voltak, ami nem csoda, főleg azok után, amiken keresztül mentek.
– Nemsoká eszünk, addig bírjátok ki! – biztatta őket Faith.
Az orvos nemsokára megérkezett. Egy koszos, nyolcvan év körüli öregember volt. Hatalmas görbe orrán vastag szemüveget viselt.
Ugyan fehér köpenyben volt, ami mára régen beszürkült, de ettől egyáltalán nem nézett ki orvosnak.
Ősrégi, rozsdás szerkezeteket hozott magával, majd hozzákezdett a vizsgálatukhoz, ami annyiból állt, hogy megmérte a vérnyomásukat, felírta súlyukat és magasságukat, és megnézte a torkukat. Thomasnál mindig indokolatlanul tovább időzött. Minden vizsgálatnál a fiú combját simogatta.
– Hagyja abba, vagy teszek róla, hogy eltörjön a karja!
Faith felugrott, és majdnem rátámadt az „orvosra”. Minden fegyelmére szüksége volt, hogy türtőztetni tudja magát.
– Vigyázz a szádra, mert megjárod! – vágott vissza.
Faith villódzó szemekkel visszaült a helyére. Csak bajt hozna magára, ha kárt tenne benne.
Az utolsó vizsgálatnál leellenőrizte a hasi tájékot, hogy nyomásra nem érzékeny-e. Thomashoz érve megsimogatta a fiú hasát. Faith nem bírta tovább, és rögtön felugrott. Nem gondolkozott, csak ösztönösen cselekedett. Felkapta az ősrégi vérnyomásmérőt, és teljes erejéből az öregember karjához vágta. Hangos csontreccsenés hallatszott, majd az orvos felüvöltött fájdalmában.
– Te rohadt ribanc!
A földre esett, és a padlón csúszva próbált az ajtó felé kúszni.
– Soha többet ne merészelje!
Faith ujjával rámutatott. Érezte, hogy majd szétveti a düh.
Az orvos feltápászkodott.
– Ezt még nagyon megbánod! Még lesz dolgunk egymással, és azt is bánni fogod, hogy a világra jöttél!
Az eszközeivel mit sem törődve bevágta maga után az ajtót.
Kint döngő léptek hangzottak fel.
Atyaúristen! – gondolta Faith. Most beárulja, és neki annyi. Butcher szó nélkül darabokra szaggatja. Most mit tegyen? Nem maradhat itt akkor. Azonnal cselekednie kell! A szívverése felgyorsult.
– Nem történt semmi, csak megcsúsztam – hallatszott az öregember hangja. – A kölykök jól vannak, használhatóak.
Ez nem lehet igaz! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Faith. Miért hazudott volna? Meg akarta menteni az életét? Az utolsó szavaiból, amelyeket hozzá kiabált, aligha lehetséges. Inkább saját kezűleg akarta megbosszulni. Faith úgy sejtette, hogy még borzalmas kínok fognak rá várni. Ez a kör még nincs lefutva.

Hosszú várakozás következett. Faith nem tudta, mikor engedik ki őket a szobából. A gyerekek folyamatosan kérdezgették, hogy most mi lesz velük.
– Nem tudom – válaszolta Faith. – Csak az tudom, hogy nem szabad sírni. Soha. Próbáljatok valami szép helyre gondolni.
Hamarosan döngő léptek hangzottak fel. A folyosón Butcher közeledett. Faith ösztönösen maga mögé terelte a gyerekeket. Kinyílt az ajtó, és a hatalmas ember lépett be a szobába. Kezében egy vasrudat tartott, meg egy Bunsen-égőt. Faith összeszorította a fogát, nem tudta, hogy ezúttal milyen kegyetlenségre készül a férfi. Mögötte a gyerekek összébb húzódtak.
– Emlékezzetek, hogy mit mondtam az előbb. Nem szabad sírni! – suttogta hátra Faith.
– Leülni! – parancsolta Butcher.
Mindenki leült a rozoga ágyra. Butcher bekapcsolta a Bunsen-égőt, és a vasdarab egyik végét a tűz felett felmelegítette. Faith egy formát vélt rajta felfedezni. A vas lassan felhevült a tűz lángjától, és színe izzó vörösre váltott. Butcher elvette fölüle, és Faithre mutatott.
– Gyere ide!
Faith nem mert ellenkezni. Odavonszolta magát a férfihoz, és felkészült a legrosszabbra. Butcher megfogta a karját, egy erős rántással felhúzta a pólóját, és a vállának nyomta az izzó fémet.
Faith felordított kínjában. Az izzó vas azonnal belemélyedt a bőrébe, mint kés a vajba. A bőre füstölt. Ösztönösen próbálta elhúzni a karját, de Butcher erősen fogta. A fém tűzkarmaival kapaszkodott belé. Butcher végül egy gyors mozdulattal lerántotta róla az izzó poklot. A vas annyira beleégett a bőrébe, hogy Faith azt hitte, az egész karját leszakítja. Végül a fájdalomtól kimerülten esett össze.
Nagy nehezen feltápászkodott, és visszavánszorgott a gyerekekhez.
A sérülés lassan színt öltött, és a fájdalom csillapodott. A megégett bőr és hús egy alakzatot rajzolt ki. Egy fordított Z betű, benne pedig két kör az átlós vonallal elválasztva. Megjelölték, mint a teheneket.
– Következő – mutatott rá Butcher Dorára.
– Ne feledjétek, nem sírunk! – suttogta Faith.
Mindegyik gyerek felüvöltött, ahogy Butcher sorban megjelölte őket, de egyikük sem sírta el magát. Legalább nem adtak rá indokot, hogy az óriás bántsa őket.
Butcher a dolga végeztével távozott. Faith próbálta fújni a gyerekek karját, hogy valamelyest csillapítsa a fájdalmukat.
– Rendbe fog jönni. Hamarosan meggyógyul – biztatta őket, de tudta, hogy a heget életük végéig viselni fogják.
Felállt, és sétált egy kicsit, hogy a levegő mozgása az ő fájdalmait is tompítsa. Kint kutyák ugattak. Odasétált az ablakhoz, hogy megnézze, mi van odakint.
Egy nagy udvar terült el, a végében kutyaólak voltak. Fél tucat kutya játszott az udvaron. Rottweilerek, pitbullok, buldogok. Csupa harci kutya. Ettek és játszadoztak. Ahogy nézte őket, csontokat és szétszaggatott húscafatokat látott mindenfele. Lábszárcsontok, bordák és csigolyák hevertek a földön. Két kutya egy-egy szürke labdával játszott, amelyek úgy néztek ki, mint két gyerek koponyája.
Faithben hatalmas fájdalom támadt, ami még a megégetés alatt érzett kínokhoz sem volt fogható, mert ezt a fájdalmat nem a testében érezte, hanem egyenesen a lelkében.

- C. J. DeWitt -

Ha nem tudod kivárni a soron következő részt, vagy csak szeretnél egy példány a polcodon látni belőle, akkor az alábbi linken meg tudod venni a könyvet:

http://www.konyvmuhely.hu/szerzok/nagy-krisztian/fooldal