Ez a cikk főleg a sci-fi rajongóknak készült,
kiváltképpen azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén rajonganak a mesterséges
intelligenciáról, illetve a robotok öntudatra ébredéséről szóló történetekért.
Ide nem csak a Terminátor tartozhat, bár az a film is egy kultikus pont volt a
filmtörténetben.
Mostani filmünk az Ex Machina, ami a korábbi
elképzelésekből építkezik, mégis mutat valami újat, valami olyat, amit korábban
még nem láttunk.
A történet ott kezdődik, hogy Caleb megnyer egy
versenyt, aminek a díja az, hogy elutazhat főnökéhez, a híres
programozózsenihez, Nathanhöz, és egy egész hetet vele tölthet, valamint
bepillantást nyerhet a mindennapjaiba, illetve a munkájába.
Tulajdonképpen ez nem szól másról, mint egy
tesztről, aminek a közepében Ava áll.
Ava ugyanis egy robot. Egy majdnem teljesen emberi
külsővel megáldott gép, aki ugyanúgy gondolkodik, mint egy ember, és ugyanúgy
képes érzelmeket produkálni.
A filmnek erős filozófiai vonala is van és olyan kérdéseket
is feszeget, hogy vajon egy robot képes-e érezni bármit is, vagy valóban saját
akaratából cselekszik-e, vagy csak algoritmusok kusza hálózata irányítja?
Caleb és Ava hamarosan találkoznak és kezdetét veszi
az a tesztsorozat, ami azt hivatott bebizonyítani, hogy Caleb számára Ava egyenértékű
legyen egy emberrel.
Érdekes, hogy a kezdeti egyirányú kérezz-felelekből
később komoly beszélgetések alakulnak ki, valamint Ava folyamatos emberi
viselkedéséből fakadóan mi magunk is kezdjük úgy érezni, hogy valóban egy
mesterséges intelligenciával állunk szemben.
A film történetében nem mutat olyat, amit már ne
láttunk volna korábban az ebben a műfajban készült filmekben, de rendezésében,
valamint színészi játékában mégis képes valami újat hozni. Egy olya
megfoghatatlant, amitől igazán különleges lesz, és a műfaj kedvelői számára jó
néhány alkalmat, amikor sokadjára is megnézik újból.
- C. J. DeWitt -
