Gyönyörű sorscsapás - Jamie McGuire

Fülszöveg: 

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Tetszett. Sőt nem csak hogy tetszett de egyenesen imádtam. Jó persze tudom sokszor kezdem így, de ezt tényleg imádtam, Alig tudtam letenni. Abby és Travis világa magával ragadott és igen, totál és visszavonhatatlanul belezúgtam Travisbe. Miközben olvastam azon gondolkodtam hogy és mint szerezhetném meg magamnak.

Na de visszatérve az eredeti témához... Ha valaki a szokásos egyetemista szerelem sablonba húzott sztorit szereti az itt megkapja amire vágyik, azonban ez azért több annál. Tele van fordulattal, és mikor azt hinnéd hogy már nem lephet meg, ő azért meg bemutat neked és csak azért se az történik amire számítasz.

Úgyhogy csajok, meleg szívvel ajánlom, ha pedig pasi vagy, akkor a második rész a neked való, ott Travis szemszögéből láthatod az igazságot. Persze én mindkettőt elolvastam, és el valakinek elnyeri a tetszését, úgyis tovább olvassa.

Kedvenc karakter: Taviiiiiiiiiiiiiiiiiis

Ami kifejezetten tetszett: fordulatokkal tele.

Ami nem tetszett: Sablonok azért vannak

A történet:5/5

A karakterek: 5/4

A borító:5/5 tetszett nagyon. 

Kiadó: Maxim

Kiadás dátuma: 2012

Oldalszám: 452 

Honnan: Alexandra polcán láttam.

Eredeti cím: Beautiful Disaster 

Az Éhezők Viadala - A kiválasztott befejező rész

Véget ért egy újabb korszak, és végleg lezárult az Éhezők viadala története. Az utolsó film elérkeztével Katniss története révbe ért. Rengetegen végig kísérték Panem és körzeteiben zajló eseményeket, és rengetegen azonosulni is tudtak az íjászatban kiemelkedő főhősünkkel.

A trilógia harmadik kötetének második felét most már mi is megtekinthetjük a mozikban. E miatt rengeteg kritikával illették a sorozatot, ugyanis szinte kivétel nélkül mindenki csak a pénz utáni hajszát látta a kettévágásban (megjegyezném, hogy szerintem is ez állt a dolog mögött).

Egy évvel ezelőtt rossz szájízzel léptünk ki a moziteremből, ugyanis csupán kevés ember tetszését nyerte el a harmadik rész első fele. Megvolt tehát az okunk az aggodalomra, hogy vajon méltó befejezést kap-e ez a remek sorozat.

Az első két rész magasra tette a lécet, így joggal elvárható, hogy olyan befejezést kapjunk, amit ez a történet megérdemel.

Így most elérkeztünk az Éhezők viadala – A kiválasztott befejező részéhez.

A történet ott kezdődik, ahol az előző véget ért. Javában folyik a Kapitólium elleni háború, az elnyomottak felkeltek, és ellentámadásba lendültek. Gyorsan az események középpontjába csöppenünk, és hamar beszippant minket a különös atmoszféra.

Az utolsó részben pont az van, ami az előtte lévőből hiányzott: a ritmus. Míg a 3/1 lassú és vontatott lett, addig ezt a csorbát időközben sikeresen kiküszöbölték. A film tempója meglehetősen feszes, de elég idő jut azokra a részekre is, ahol szükséges a lassabb történetmesélés.

A főbb karakterek közül erőteljesen jelen vannak a szerelmi háromszög résztvevői, azonban ezzel a film belefut egy hatalmas hibába, mégpedig, hogy a mellékszereplőkre nem helyez elég hangsúlyt, így ők csak „lebegnek” a háttérben. Ezáltal nem érezni különösebb meghatottságot, ha az egyikük éppen meghal. Én ezt amolyan „szükséges áldozatnak” nevezném, mert különösebb jelentősége nincs, ég, ha egy fontosabb mellékszereplőről van is szó.

Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy a szerelmi háromszög hogyan is ér véget. A magam részéről csalódásnak tartom, mert egyáltalán nem erre számítottam, és jobban örültem volna egy másfajta befejezésnek. Nos, a film ugyanezt adja vissza. Mivel ugyanarról a történetről beszélünk, ezért nem is lehetne másként, mégis nekem csalódás volt a befejezése. Arról nem is beszélve, hogy itt is elhamarkodnak kiírni egy adott szereplőt, hogy aztán egy másikra koncentrálhassunk.

Még a vizuális effekteket emelném ki, azok közül is a fekete, olajszerű anyagot, ugyanis nagyon igényesen lett megalkotva. Csupán egy-két perces jelenetről beszélünk, mégis ámulatba ejtő a kinézete, valamint a fizikája. Ebben a trilógiában hasonlóval a második részben találkoztam, mégpedig a köd megvalósításában. Mindkettő effekt meglehetősen igényes és szép munka volt.

Összességében ezt a filmet mindazoknak ajánlanám megtekintésre, akik már látták a korábbi részeket, és nem vette el a kedvüket az előző rész. Úgy gondolom, hogy amennyire lehetett, méltó befejezést kapott a sorozat, így egy újabb korszak zárult le ezzel.

- C. J. DeWitt -

Egy leendő író tanácsai a sorstársainak.

Ismét csak sokat gondolkodtam mi legyen a következő bejegyzés témája, ami kicsit elvonatkoztat a könyvek és filmek világától. Kértem segítséget is... hát, mit ne mondjak. Drága párom előállt azon remek ötletével, miszerint.... kapaszkodj meg!!!!! ... készítsek egy bejegyzést a női naptárakról (?!)
Kisebb sokkhatás után, hogy ez meg kinek jut eszébe egy ilyen blogon, finoman közöltem vele, hogy azt hiszem a nők tudják kezelni az ilyesmit /javítsatok ki ha, nem így lenne/ és, inkább keresek más témát.
Nos, ünnepélyesen jelentem. Kerestem :) És.... találtam. 

Itt illik tisztázni, hogy nem tartom magam írónak, de egyszer szeretnék az lenni. Igazából minden vágyam. hogy azon remek írók nyomdokaiba léphessek, akiknek a könyvein én magam is felnőttem.
Tehát a téma a kiégés, vagy nevezhetjük akár írói válságnak is. 

Pár évvel ezelőtt még rengeteget írtam, volt egy történetes blogom, és saját regényt is elkezdtem, de ahogy telt az idő, és jöttek sorra a problémák (magánéletben) egyre kevésbé tudtam az írásra figyelni és koncentrálni. Nem éreztem azt mint előtte, hogy nekem ezt kell csinálnom, és hogy ez lenne a hivatásom. Ráfeküdtem az olvasásra és itt nem csak könyveket értek, hanem rengetek interjúlt olvastam és néztem, amik neves írókkal készültek, hátha megtalálom az elvesztett lelkesedést. De nem így lett. Elveszett a tűz a lelkemből, és az írás lekorlátozódott azon rövid kritikákra amiket itt a blogon láthattatok tőlem. Ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból. Sok tanács jött, hogy mit, meg hogy kéne csinálnom, de igaz ami igaz, minden ember más. Próbáltam a problémáimból meríteni (félre ne értsétek, nem siránkozni akarok, csak azt szeretném, hogy teljes képet kapjatok), de mit sem ért. Jött hát az ötlet, hogy feküdjek rá még jobban, minden csak akarat kérdése, de ez nem igaz. Itt és most el kell igazítanom mindenkit, aki azt hiszi így van. 

Számomra az írás is a művészet egy csodás ága, hisz mi más lehetne a kreativitás kifejezésének ezen formája?! Így hát a következtetés amit mindenki józan paraszti ésszel is levonhat (hacsak nincs annyira belemerülve, mint én magam is), az nem más mint a esőnap. Vagy esetemben eső év. Igen sokan mondták, hogy pihentessem a dolgot és hagyjam kicsit, majd rájövök, de féltem, hogy ha felhagyok az írással, akkor végleg elveszítem és azt soha nem akartam. De igaz volt. Végülis most itt vagyok és épp ezt a röhejesen egyszerű és közhelyes igazságot gépelem be nektek. 

Összegzéséül ennek a katyvasznak tehát azt kell mondanom:  Ha te író akarsz lenni és hiszel magadban (és remélhetően néminemű tehetség is szorult beléd) akkor hát hajrá! Ne add fel, kövesd az álmaid, tedd meg ezt magadért, DE!!!!! Ne erőltesd a dolgot. Egy kis pihenő mindenkinek jár. Ha erősködsz és túlfeszíted magad, talán örökre elveszíted ezt.
Tehát, ha adhatnék egy tanácsot az ez lenne: Kövesd az álmaid és merj nagyot álmodni! Mert aki mer álmodni és belevágni, az már vesztes nem lehet!

- N. J. Erceys -

KKT 2 - Kedvenc Könyves Tetoválások (2)

Mint azt az első bejegyzésben említettem, most a nagyobb, merészebb darabok kapnak főszerepet. Ezek között is van jó néhány, amit szívesen magamra varratnék, ha nem irtóznék a tűtől.
Kezdjünk is hozzá.

#1 elsőnek egy ízléses de merész darab.

#2 Következő egy ultracuki, édes bagoly *.*

#3 Jöjjön hát egy nagy hát. Na jó, rossz szójáték. Viccet félre téve, két telihátas, csupakönyves csoda.

#4 Végtelen szerelem. Ha más iránt nem is, akkor a könyvek imádni való főhősei iránt.

#5 Egyik személyes kedvencem ötvözi két nagy szenvedélyem. Könyvek és csodaszép pillangók.

#6 Végezetül két gyönyörű fa amibe azt magyaráz bele az ember, amit akar. De akárhogy is nézzük, megkapó darabok.

Remélem tetszett, ha kedvet kaptatok hozzá annak pedig külön örülök.

- N. J. Erceys -

Filmajánló - Agymanók

Vajon mi történhet egy 11 éves lány fejében? Mit látnánk, ha képesek lennénk belekukkantani?

Valószínűleg ugyanazt, amiről maga a film is szól.

A Pixar három évvel az előző produkcióját követően jelentkezett ismét egész estét animációs filmmel. Ahogy az elmúlt évek alatt megszoktuk, most is zseniális történetet alkottak, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezhető.

Az Agymanókban most Riley mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, pontosabban azt, ami a fejében zajlik. A stúdiótól megszokott ötletességből és kreativitásból most sincs hiány, és olyan történetet tárnak elénk, amire nem csupán nagy igény van, hanem egyenesen hiány is.

A történet fő cselekménye az agymanókról szól, akik a fejünkben lakó kis lények, és segítségünkre vannak és meghatározzák az életüket, valamint az érzelmeinket. Mindenkinek a fejében ilyen kis manók élnek, de a film legfőképpen a Riley fejében zajló eseményekre koncentrál. A 11 éves lány a gyerekkor és a serdülőkor között jár, ami tökéletes választás volt, hiszen ekkor nyílik meg a világ, és nagymértékben változhat meg az ember élete. Ehhez a változáshoz kell alkalmazkodniuk az agymanóknak is, illetve most még nagyobb felelősség hárul rájuk, mint korábban.

Egy egész belső világot ismerhetünk meg, és kalandozhatunk az elme legeldugottabb szegleteiben is.

A Pixar-filmekhez hűen, itt is nagy hangsúlyt fektetek az érzelmekre, és helyenként valóban nagyon megható a történet. Mellette persze a humor sem maradhat el, ami ugyancsak színt hoz az amúgy is színes kis világba.

Igazából ezt a filmet mindenkinek ajánlom, mert remek szórakoztatást nyújt, nem mellesleg erős tanító szállal is rendelkezik.

- C. J. DeWitt -

Filmajánló - Watchmen: Az őrzők

Alapvetően nincs problémám azokkal a filmekkel, amiket képregényekből készítettek. Mármint, magával a gondolattal nincs bajom.

Az már más kérdés, hogy az egy kaptafára készülő képregényfilmek teljesen elrontják az egész mozi hangulatát.

Tisztelet a kivételnek, de én úgy látom, hogy ugyanarra a sémára van ráhúzva egy olyan történet, amiben a főszereplőt nem Zöld Darázsnak, vagy Supermannek, hanem mondjuk Amerika Kapitánynak, vagy Vasembernek hívják.

A legtöbb ilyen jellegű filmet láttam, és majdnem mindegyik ugyanolyan üresnek tűnt.

A semmitmondó karakterek egy-két különleges jegyeitől eltekintve (amiktől lesz pár jellegzetes tulajdonságuk, amikkel azonosítani lehet őket) teljesen jelentéktelenek, és hasonlóak.

És az én problémám tulajdonképpen ezzel van. Egyedi szuperhősös filmekre szinte vadászni kell. Általában elmegyek megnézni az ilyen jellegű aktuális filmet, de mindig úgy jövök ki a moziból, hogy már megint felesleges pénzkidobás volt az egész. Azért valahol reménykedek még, hogy léteznek igényes képregényfilmek, és ha csak egyet látok a százból, már akkor megérte.

Most pedig egyik nagy kedvenc képregényfilmemről lesz szó, amit sajnos nem moziban láttam, de azóta legalább egy tucatszor megnéztem, mert olyan egyedi hangulatot tud biztosítani, ami semelyikhez sem fogható.

Ez pedig a Watchmen: Az őrzők.

A történet 1985-ben játszódik egy alternatív Amerikában, ahol a világ az atomháború szélére sodródott, vagyis tulajdonképpen a kipusztulás szélén állnak. Két erő feszül egymásnak, és a vita annyira kiéleződött, hogy csupán napok kérdése, mikor indítják útnak az atomrakétákat.

Az őrzők egy olyan szuperhős csapat, akik a 40-es évek óta azon munkálkodnak, hogy leszámoljanak a bűnözéssel.

Jelenleg a második generációjuk viszi tovább az örökséget, de az idő múltával ők is eltünedezőben vannak, és a legtöbbjük visszavonult.

Egyedül Rorschack maradt meg, aki még mindig próbálja visszaszorítani a bűnözést, és mindent megtesz, hogy a bűntől szennyezett utcák tiszták legyenek.

Az őrzők kora leáldozóban van. Az emberek legnagyobb problémáját önmaguk kreálják, vagyis az ember jelenti a legnagyobb veszélyt önmagára.

Egy furcsa esemény indítja el a cselekményt. Az egyik régi őrző gyilkosság áldozata lesz, ami által felvetődik a kérdés, hogy vajon ki állhat a háttérben, és milyen indokok vezérelték. Felvetődik a kérdés, hogy lesz-e több gyilkosság is, illetve kik lesznek a további célpontok. Az azóta a társadalomba beilleszkedő őrzőket figyelmeztetni kell, mert egy rejtélyes árnyék is az életükre tör.

A hangulatában a noir filmeket idézi. Megvan benne a bűnös város képe, az utcákon zajló kegyetlenség, az erőszak és a gyilkosság, mégis a folyamatos feszültséggel új arculatot ad neki.

Itt nem a hallhatatlan szuperhősökről lesz szó. Olyan képet kapunk róluk, mintha ők is ugyanolyan emberek lennének, mint mi. Ugyanúgy megsérülnek, véreznek, és fájdalmat éreznek. Elvégre a szuperhősök többsége átlagos képességekkel rendelkezik.

Sokkal inkább közelebb állnak hozzánk, mint egy Tony Start, vagy Amerika Kapitány.

Itt nem a nyakatekert verekedéseken lesz a hangsúly (nem mintha nem lenne benne), inkább magára a történet drámaiságára koncentrálnak, kihangsúlyozva, hogy ők is emberek, és ugyanúgy éreznek, mint bárki más.

Nagyon erős atmoszférát teremtettek, amihez a látvány, illetve a zenék erősen hozzájárulnak.

A Zack Snyder rendezésében készült film olyan egyediséget mutat, ami más szuperhősös filmben nem lelhető fel. Maga a rendezés is eltér a megszokottól, jó értelemben persze. Elég csupán a film elején lévő montázst megnézni, ami egy régi kor felvirágzását és bukását mutatja be.

Tehát, ha vágysz egy igazán zseniális szuperhősös filmre, akkor a Watchmen neked való.

-C. J. DeWitt-

C. J. DeWitt - Faith - Ötödik fejezet

A történet helyenként brutális cselekményt, túlfűtött szexualitást, illetve tudatmódosító szerek megjelenését tartalmazza, így csak erős idegzettel rendelkező felnőtt olvasóknak ajánlott.

Ötödik fejezet

Ez volt az. Fény derült végre a nagy titokra. Faith legszívesebben elrohant volna, de nem lehetett. Gondolnia kellett a gyerekekre is. Képtelen lett volna itt hagyni őket. Felelősséget érzett értük. Csupán egy út volt: előre, a piros lámpás házba, a bordélyházba.
A furgon ajtaja kinyílt.
– Indulás! – szólt a férfi.
Karjával erősen megragadta Faitht, és maga után húzta. Lehet, attól tartott, hogy elszalad? Akkor csalódnia kellett, mert nem fog elszaladni, nem futamodik meg. akár egyedül is szembeszáll majd velük. Erős marad, és nem adja fel.
Mögötte a gyerekek libasorban követték. A másik két férfi két oldalról közrefogta őket, nehogy el tudjanak menekülni. Ilyen díszmenetet alkotva araszoltak a bejárat felé.
Kattant a zár, majd az ajtó feltárult előttük. Egy tágas helyiségbe léptek be. Szemben egy recepciós pult állt, mellette pedig egy csigalépcső vezetett felfelé. A falakat sötét színű bársony takarta.
A helyiség gyéren volt megvilágítva, apró lámpák gondoskodtak a fal körül a hangulatvilágításról. Mindennek lehetett nevezni, csak romantikusnak nem. Faith gyomra görcsbe rándult.
A recepciós nő fogadta őket. Harmincas évei elején járhatott. Vörös haja összhangban volt a helyiséggel. Borzalmas smink fedte az arcát, amitől legalább húsz évvel idősebbnek tűnt. Fontoskodó, öntelt arckifejezése volt. Régóta lehetett már itt.
– Úgy látom, hamarosan fellendül a forgalom – szólalt meg szinte károgó hangon. Arca önelégültséget tükrözött.
– Előbb a pénzt! – türelmetlenkedett a Faith mellett álló férfi. Tekintete körbepásztázta a szobát, idegesnek tűnt.
– Majd utána megkapod! Vidd fel ezeket! – bökött fejével Faithre és a gyerekekre.
– Dehogy viszem! Én csak leszállítottam őket, most pedig ide a pénzt!
A férfi villogó szemekkel meredt a recepciósra. A nő azonban nem ijedt meg. Viszonozta haragos pillantását, és mélyen a szemébe nézett.
Faith bajt szimatolt, ezért hátralépett egyet. Tekintetével inkább egy lehetséges menekülési útvonalat keresett. Talán ki tudná használni a helyzetet, és valahogy kereket oldhatnának.
BUMM, BUMM! A csigalépcső tetejéről súlyos léptek zaja hallatszott. A fából készült lépcső recsegett a súly alatt, a visszhang betöltötte az egész helyiséget. BUMM, BUMM! Egy óriási láb jelent meg felül. Mindenkiben megfagyott a vér. A kiabáló férfi behúzta a nyakát, és hátrált egy lépést. A recepciós az asztala mögé sietett, arca pedig elfehéredett. A hatalmas lábak dörgő léptekkel lejjebb értek.
Óriási, izmos lábak bukkantak elő, majd egy fatörzs vastagságú derék, amelyet Faith két kézzel sem érne át. Előbújt a hozzá kapcsolódó felsőtest. Csupa izom volt, és gigantikus méretű. A hozzá kapcsolódó nyak akkora volt, mint egy egészséges férfi combja. Végül pedig előbukkant a feje. Rövid fekete haj és vastag, durva szakáll. Az arcát sebhelyek borították. Tekintete szinte unott volt és kifejezéstelen, Faith mégis kegyetlenséget vélt benne felfedezni. Az a fajta tekintet volt, amely nem képes kifejezni a boldogságot; amelyen állandóan ugyanaz a kifejezés van: a puszta kegyetlenség.
Az óriás férfi leért a lépcsőn. Olyan nagy volt, hogy mindenkinek fel kellett emelnie a fejét, ha rá akart nézni, de senki nem mert a szemébe nézni. Két és fél méteres magasságával hegyként magasodott mindenki fölé.
– Mi a probléma? – kérdezte mély, dörgő hangján.
Nyugodtan beszélt, hangjában nem volt ingerültség, de a levegőben érezni lehetett a szikrázó feszültséget.
– Semmi probléma, Butcher.
A férfi hangja remegett.
Butchernek hívták az óriást, ami hentest, mészárost jelent. A név illett is rá, de Faith nem akarta tudni, hogy miért kapta.
– Velem jöttök! – nézett rá az óriás Faithre és a gyerekekre.
Tudta, hogy nem lehet engedetlen. Egész testében reszketett, de menni kellett. A gyerekek mögötte a sírás határán álltak.
– Gyertek, nem lesz semmi baj – súgta nekik remegő hangon, de még ő sem hitte el saját szavait.
Butcher döngő léptekkel elindult felfelé. Faith minden porcikája tiltakozott ellene, mégis követte. Mögötte szorosan haladtak a gyerekek, arcuk falfehér volt a rémülettől.
A lépcsőn felérve, egy hosszú folyosó terült el keresztbe. Itt is hangulatvilágítás volt. Falai szintén vörösre voltak festve, és ajtók sokasága volt egymás mellett. Legalább tizenöt szoba lehetett. Butcher a szemközti szoba felé vezette őket. Ajtaja félig nyitva volt, így be lehetett látni rajta. Matrac nélküli vaságyak sorakoztak egymás mellett.
„Erősnek kell maradni – biztatta magát. – Nem szabad kétségbe esni.”
Viszolygott tőle, hogy bemenjen, mégis muszáj volt. Összeszorított fogakkal lépte át a küszöböt. azonnal menekülési útvonalat keresett, de a kijárat egyenlő volt a bejárattal. Az ablakon vasrács volt, a falakon pedig nem lehetett átjutni. az egyik ágyon egy hasonló korú lányt pillantott meg. Kezei és lábai az ágyhoz voltak kötözve. Nem lehetett megállapítani, hogy eszméletlen volt-e, vagy csak aludt, mindenesetre Faith viszolygott tőle, hogy ők is így végezzék.
Butcher egy hangos dörrenéssel bevágta mögöttük az ajtót. Az egyetlen kiút az óriáson keresztül vezetett. Faith nem tudta, hogy mi következik, de nem sejtett jót.
A férfi odament Faithhez, karon fogta, és a szoba végébe húzta. Kezével olyan erősen szorította, hogy lezsibbadt az egész karja. A megkötözött lány melletti ágyra durván rálökte. Most tűnik el a menekülés lehetősége, Faith mégsem mert ellenkezni, még egy hangot sem tudott kiadott. az óriás olyan ember volt, aki egy kézzel és kifejezéstelen arccal képes lenne összeroppantani a koponyáját. Nem is anya szülte az ilyet, ez biztos.
Bilincsek kattantak a kezein és a lábain. Széttárt végtagokkal feküdt a hátán, és a plafont nézte. a vaságy nyomban belevágott a testébe, éles fájdalmat okozva ezzel. teljesen kiszolgáltatott állapotban volt.
Butcher sorban minden gyereket egy-egy ágyhoz kötözött. a gyerekek szinte állni is alig tudtak, annyira féltek. Zoe, thomas, Dora, Lily és Victoria végtagjain egymás után kattantak a bilincsek. Már csak Zack maradt. Butcher elindult felé, miután Victoriát is lekötözte.
A fiú nem bírta tovább, és sírni kezdett. Butcher kifejezéstelen tekintettel arcon ütötte. Zack a földre esett.
– Fejezd be! – mondta Butcher érzelemmentes hangon.
„Hagyd abba Zack! Semmi baj!” – fohászkodott magában Faith.
A fiú csak keservesebben sírt. Összekuporodott a földön, és egy sárga tócsa jelent meg körülötte. Maga alá vizelt.
Butcher nyugodt arccal megfogta a hajánál fogva, és a földön húzva az ajtó felé indult vele.
„Ne bántsd!” – akarta kiáltani Faith, de nem jött ki hang a torkán.
Becsukódott maguk mögött az ajtó, de Zack sírása behallatszott.
BUMM! Valami a falnak verődött, és Zack azonnal elhallgatott.
BUMM! Egy újabb csattanás. Zack nyöszörgött, ahogy Butcher a falba verte a fejét.
Faith kiabálni próbált, de csak elfúló hangokra futotta. Kétségbeesetten próbálta lerángatni magáról a bilincseket.
Súlyos léptek távolodó zaja hallatszott, majd kisvártatva visszatért.
Brumm… Egy motor lefulladó hangja hallatszott kintről. Brumm… Ismét egy ugyanilyen. BRUMM! Harmadik próbálkozásra egy fülsüketítően hangos motor indult be. A fordulatszám felpörgött, a motor visított. Egy láncfűrész hangja volt. Zack kétségbeesetten kiabált. A szobában Faith minden erejét összeszedve próbálta lerángatni magáról a bilincset, de próbálkozásai hasztalanok voltak.
Tisztán hallatszott, ahogy az acélfogak belevágnak az eleven húsba, majd azon keresztüljutva porrá zúzzák a csontot. Zack sikoltásai megszűntek, csak a láncfűrész visítása és hangos csontreccsenés hallatszott, jelezve, hogy a fogak teljesítették a feladatukat.
Faith kapkodta a levegőt, mellkasa vadul fel-le mozgott. Az egész teste vadul remegett.

A folyosón a láncfűrész motorja leállt. Az ablakon keresztül kutyák ugatását lehetett hallani. Faith nem tudta elhinni, hogy mi történt. Nem akarta elhinni, hogy Zack halott. Csak
tizenéves kiskölyök volt, és így kellett végeznie. Egy izomkolosszus embertelen módon levágta a fejét, mert nem hagyta abba a sírást.
Milyen beteg ember tesz ilyet? Faith már tudta, hogy honnan kapta Butcher a nevét. Valóban egy kegyetlen mészáros volt.
Faith oldalra nézett. Három gyerek elvesztette az eszméletét a brutalitástól. Zoe és Thomas voltak csak maguknál, de sokkot kapva remegtek az ágyon. Kint a kutyák vadul ugattak.
Faith képtelen volt felfogni, hogy mindez megtörtént, és a valóság volt. Üres tekintettel feküdt az ágyon, és a plafont bámulta.
Nem tudta, hogy mióta van így.

Arra eszmélt fel, hogy egy huszonéves fiú jött be, kezében egy dobozt hozott. Magas volt, és sovány. Arca csontos, álla pedig hegyes. Úgy nézett ki, mint aki örök életében beteges volt. Az ablakhoz ment, és a párkányra tette a dobozt, majd Faithre nézett.
– Jól vagy? – hangja lágy volt, és aggódó.
– Nem.
– Sajnálom, ami a fiúval történt. Butcher kegyetlen ember. Csak egyszer utasít, utána…
Tekintetét elfordította, kinézett az ablakon, és lehajtotta a fejét.
– Hogy hívnak? – kérdezte Faith.
Most jobb volt beszélnie, mint egyedül maradni a gondolataival. Nem akart többet visszaemlékezni a történtekre.
– Aaron.
– Te is itt… itt kell… dolgoznod?
Aaron keserűen elnevette magát.
– Dolgozni? Hát fogalmazhatunk így is. Inkább rabszolgák vagyunk. Engem úgy szólítanak, hogy Selyemfiú. Nem nehéz kitalálni, hogy mi a dolgom.
Akkor hát ugyanabban a cipőben járnak. Kint döngő lépések hangzottak fel. Aaron gyorsan az ablakpárkányon lévő dobozhoz fordult, és felnyitotta. Pár percig babrált vele, majd megfordult. Kezében fél tucat barna folyadékkal töltött fecskendő volt.
– Sajnálom, de ezt meg kell tennem. Ha életben akarsz maradni, akkor muszáj betartanod a játékszabályokat.
Faith ezt tudta. amint megpillantotta a vörös házat, tudta, hogy erre is sor kerül hamarosan. Rászoktatják a drogokra. A szer iránt érzelmi és fizikai függőséget alakítanak ki, hogy ne akarjon elmenekülni. Mostantól mindennap egy cél vezérli majd őt: hogy megkapja a napi adagját, és ezért itt fog maradni. Egyszerű és hatásos ez a módszer. Megfertőzik az agyukat, és ezzel érzelmi bilincsekbe taszítják őket. Bármennyire is borzasztónak tűnt, el kell ismerni, hogy profi módszereket használnak.
Aaron közeledett a tűvel.
– Ne hagyd el magad! Ez egy kegyetlen hely, de a gondolataidat és az érzéseidet nem tudják elvenni tőled.
A fiú beleszúrta a karjába a tűt. Faith észrevette, hogy Aaron karja tele van szúrásnyomokkal. Hiába drogozta be éppen, mégis ismeretlenül is megbízott benne. Ő is ugyanolyan rab volt itt. Aaron felszívott egy kis vért. A barna folyadék összekeveredett a vérrel, majd lassan belenyomta a vénájába.
A hatás azonnali volt. Kétség sem fért hozzá, a heroin a legerősebb drog. Faith mindig megvetette a használatát, de most nem volt választása.
Testében végtelen nyugalom áradt szét. Mindent szépnek és kellemesnek látott. Izmai elernyedtek, agya pedig eltompult. Mozdulni sem bírt, de nem is akart. Engedte, hogy agyát elöntse a mámor.
Korábban sosem tapasztalt hasonlót. Fantasztikus volt, mégis lelke mélyén tudta, hogy most egy fal dől le benne, amit többé nem lehet felépíteni.
Végignézte, ahogy Aaron minden gyereknek bead egy-egy adagot.
Valahogy kellemes volt ez a látvány, Aaron arca mégis mélységes szomorúságot és fájdalmat tükrözött.
A fiú dolga végeztével távozott, és magukra hagyta őket. Faith kábultan, teljes mámorban feküdt. Érezte, hogy légzése és szívverése lelassul. Minden, ami körülvette, kellemes volt, és melegséget árasztott.
Kiszakadt mindenféle térből és időből.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Butcher áll a szobában, és őket nézi. A kegyetlen ember most boldogságot árasztott magából. Odament Victoria ágyához, és kikapcsolta nadrágja övét.
Ne! Ezt nem teheted! Nem engedem! Hagyd abba! – szólalt meg egy hang Faith fejében. Minden erejével próbált küzdeni a heroin mámora ellen, de a szer túlságosan erős volt. Agyának egyik része a nyugalmat kívánta, a másik fele viszont üvöltött.
Próbált szembeszállni a saját elméjével, de az erőlködéstől látása elhomályosult. Csak tompán érzékelte, mikor Butcher hatalmas testével rámászott a törékeny lányra, majd miután a szer teljesen úrrá lett rajta, elsötétedett a világ.

Kínzó fájdalommal ébredt a lelkében. Rettegve nyitotta ki a szemeit. A szobát a nappali fény melege árasztotta el, de benne jeges pusztaság és üresség uralkodott.
Minden gyerek aludt, csupán Victoria ágya állt üresen. Csak az alatta elterülő vértócsa árulkodott az éjszaka borzalmairól. Faith biztatta magát, hogy minden rendben van, és nem esett baja a lánynak.
Hiába próbálta magát győzködni, könnyek szöktek a szemébe.
A mellette lévő ágyon mozgolódás támadt. Az ismeretlen lány felébredt. Szétnézett a szobában, szemei megakadtak a vértócsán.
– Jaj, ne! – mondta suttogva.
– Az a nagy darab Butcher…
Faith nem tudta befejezni a mondatot, de nem is kellett. A lány mintha kitalálta volna, hogy mi történt.
– Nyugodj meg! – csitította a lány.
Hosszú percek teltek el. Egyikőjük sem tudta, hogy mit mondjon.
– Hogy hívnak? – szólalt meg végül a lány.
– Faith.
– Én Lory vagyok.
– Mi történhetett vele? Hová vihették? – kérdezte Faith.
Közben Victoria üresen árválkodó ágyára pillantott.
– Nem tudom – mondta Lory, de volt valami nyugtalanító a hangjában. – Már egy ideje tudtuk, hogy újabbak jönnek – terelte el végül a szót.
– Micsoda?
– Hát ti – mondta Lory. – Pár hete szóltak, hogy új emberek jönnek.
A ház kifogyott a lányokból. Csak páran maradtunk. Megrendeltek titeket.
– Ezt hogy érted?
– A bordélyház nem tudta kielégíteni a vendégek igényeit, ezért szükség volt még több emberre. Csempészektől megvettek titeket, és idehoztak.
– Engem elraboltak! Ahogy mindannyiunkat! – fakadt ki Faith.
– Teljesen mindegy, hogy hívjuk! Most már idetartozol.
Lory szavai kemények voltak. Faith tudta, hogy nem hazudik, már régóta itt lehet a lány.
– Te mióta vagy itt?
– Tizenhárom éves korom óta. Miután a szüleim meghaltak, egy nevelőotthonba kerültem, de megszöktem. Bárcsak ne tettem volna… – tekintete a távolba meredt, mintha felidézné a régi emlékeit.
– Egy drogbandába kerültem, én lettem a szállító. Egy gyerekre senki nem gyanakszik. A rendőrök egy éjszaka aztán lecsaptak a bandára. Páran megmenekültünk, de mindent fel kellett számolni. A főnök egy új kört akart kiépíteni. Mindegyik társát lelőtte, engem pedig eladott, és idekerültem.
– És itt pedig…
– Igen, arra kényszerítettek, és azóta is azt kell csinálnom.
Faith nem akarta ezt. Biztos volt benne, hogy nem bírna itt lenni évekig. A gyerekekre is gondolnia kellett. Nem tudta, hogy velük mit akarnak kezdeni. A lehető leghamarabb el kell innen tűnnie.
– Jó lenne megszökni, mi?
Lory mintha belelátott volna a fejébe.
– Te miért nem mentél el?
– Hidd el, már próbáltam. – Lory megborzongott. – Még az ajtón kívülre se jutottam. Borzalmasan megkínoztak érte. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb kísérlet után megölnek.
– Akkor most miért vagy itt?
– Engedetlen voltam. A ház fő szabálya, hogy minden téren ki kell elégíteni a vendéget.
Faitht elfogta a rettegés. Már most undorodott az egésztől.
– Majd hozzászoksz – mondta keserűen Lory.
– És a gyerekek? Velük mi lesz?
Faith aggódva pillantott feléjük. Még mindig aludtak. Bizonyára megviselte őket az éjszaka.
– Ugyanaz.
– Nem! Azt nem lehet! Nem lehetne valahogy…
Faith kétségbeesett.
– Talán Butchert olyannak ismerted meg, akivel lehet is beszélni?
Nézz körül! Itt mind rabszolgák vagyunk! Nincsenek jogaink! Vagy teszed a dolgod, vagy meghalsz. A gyerekekre ugyanez a sors vár. Akit nem tudnak kihasználni, azt elteszik láb alól.
Loryból kitört a valódi keserűség. Hát tényleg ez lenne mindnyájuk sorsa? Életük végéig rabszolgasorban sínylődni. Korábban fel sem vetődött benne a gondolat, hogy léteznek ilyen kegyetlen helyek a világban. Faith számára még sosem volt ilyen sötét a jövő.
Aaron lépett be, amitől Lory valamelyest jobb kedvre derült.
– Aaron! – üdvözölte a lány. – Ő itt Faith.
– Már találkoztam vele – felelte a fiú. – Te jól vagy?
– Igen, már jó lenne elszabadulni.
– Egy pillanat.
Aaron meglengetett a kezében egy kulcscsomót, majd mindenkit sorban elengedett.
Faith felállt, és kinyújtóztatta végtagjait. A gyerekekhez ment, és felébresztette őket, addig Lory felitatta egy ronggyal a vért. Arcuk megviselt volt, de nem volt meglepő. Egy éjszaka alatt nem lehetett kiheverni ilyen megrázkódtatást. Zoe észrevette, hogy Victoria hiányzik, amit szóvá is tett. Fiatal koruk miatt hamar elkábultak a szertől, és szerencsére nem látták, mi történt utána.
– El kellett mennie, de reméljük, hamarosan visszajön – válaszolta Faith, és reménykedett benne, hogy igaza lesz. Se Lory, se Aaron nem tudott választ adni rá, hogy mi lehetett vele.
– Most mennem kell, vissza kell vinnem a kulcsokat, nehogy baj legyen – szólt Aaron. – Lory, neked is velem kell jönnöd!
– Meglesztek addig? – kérdezte Lory aggódva.
– Igen, azt hiszem.
– Faith, hamarosan jön egy doktor, és meg fog vizsgálni. Ilyenkor ez a szokás, addig itt kell maradnotok – nézett vissza az ajtóból Aaron.
– Rendben.
Úgyse nagyon tehetett mást. Kattant a zár. Aaron és Lory elmentek. Jó volt tudni, hogy van legalább két ember, aki valamelyest törődik velük, és emberszámba veszi őket.
A gyerekek köré gyűltek. Biztonságot adott számukra a jelenléte, de ami később fog következni, ott nincs semmiféle biztonság.

Mindannyiuknak korgott a gyomra, ráadásul a heroin utóhatása miatt levertek voltak, ami nem csoda, főleg azok után, amiken keresztül mentek.
– Nemsoká eszünk, addig bírjátok ki! – biztatta őket Faith.
Az orvos nemsokára megérkezett. Egy koszos, nyolcvan év körüli öregember volt. Hatalmas görbe orrán vastag szemüveget viselt.
Ugyan fehér köpenyben volt, ami mára régen beszürkült, de ettől egyáltalán nem nézett ki orvosnak.
Ősrégi, rozsdás szerkezeteket hozott magával, majd hozzákezdett a vizsgálatukhoz, ami annyiból állt, hogy megmérte a vérnyomásukat, felírta súlyukat és magasságukat, és megnézte a torkukat. Thomasnál mindig indokolatlanul tovább időzött. Minden vizsgálatnál a fiú combját simogatta.
– Hagyja abba, vagy teszek róla, hogy eltörjön a karja!
Faith felugrott, és majdnem rátámadt az „orvosra”. Minden fegyelmére szüksége volt, hogy türtőztetni tudja magát.
– Vigyázz a szádra, mert megjárod! – vágott vissza.
Faith villódzó szemekkel visszaült a helyére. Csak bajt hozna magára, ha kárt tenne benne.
Az utolsó vizsgálatnál leellenőrizte a hasi tájékot, hogy nyomásra nem érzékeny-e. Thomashoz érve megsimogatta a fiú hasát. Faith nem bírta tovább, és rögtön felugrott. Nem gondolkozott, csak ösztönösen cselekedett. Felkapta az ősrégi vérnyomásmérőt, és teljes erejéből az öregember karjához vágta. Hangos csontreccsenés hallatszott, majd az orvos felüvöltött fájdalmában.
– Te rohadt ribanc!
A földre esett, és a padlón csúszva próbált az ajtó felé kúszni.
– Soha többet ne merészelje!
Faith ujjával rámutatott. Érezte, hogy majd szétveti a düh.
Az orvos feltápászkodott.
– Ezt még nagyon megbánod! Még lesz dolgunk egymással, és azt is bánni fogod, hogy a világra jöttél!
Az eszközeivel mit sem törődve bevágta maga után az ajtót.
Kint döngő léptek hangzottak fel.
Atyaúristen! – gondolta Faith. Most beárulja, és neki annyi. Butcher szó nélkül darabokra szaggatja. Most mit tegyen? Nem maradhat itt akkor. Azonnal cselekednie kell! A szívverése felgyorsult.
– Nem történt semmi, csak megcsúsztam – hallatszott az öregember hangja. – A kölykök jól vannak, használhatóak.
Ez nem lehet igaz! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Faith. Miért hazudott volna? Meg akarta menteni az életét? Az utolsó szavaiból, amelyeket hozzá kiabált, aligha lehetséges. Inkább saját kezűleg akarta megbosszulni. Faith úgy sejtette, hogy még borzalmas kínok fognak rá várni. Ez a kör még nincs lefutva.

Hosszú várakozás következett. Faith nem tudta, mikor engedik ki őket a szobából. A gyerekek folyamatosan kérdezgették, hogy most mi lesz velük.
– Nem tudom – válaszolta Faith. – Csak az tudom, hogy nem szabad sírni. Soha. Próbáljatok valami szép helyre gondolni.
Hamarosan döngő léptek hangzottak fel. A folyosón Butcher közeledett. Faith ösztönösen maga mögé terelte a gyerekeket. Kinyílt az ajtó, és a hatalmas ember lépett be a szobába. Kezében egy vasrudat tartott, meg egy Bunsen-égőt. Faith összeszorította a fogát, nem tudta, hogy ezúttal milyen kegyetlenségre készül a férfi. Mögötte a gyerekek összébb húzódtak.
– Emlékezzetek, hogy mit mondtam az előbb. Nem szabad sírni! – suttogta hátra Faith.
– Leülni! – parancsolta Butcher.
Mindenki leült a rozoga ágyra. Butcher bekapcsolta a Bunsen-égőt, és a vasdarab egyik végét a tűz felett felmelegítette. Faith egy formát vélt rajta felfedezni. A vas lassan felhevült a tűz lángjától, és színe izzó vörösre váltott. Butcher elvette fölüle, és Faithre mutatott.
– Gyere ide!
Faith nem mert ellenkezni. Odavonszolta magát a férfihoz, és felkészült a legrosszabbra. Butcher megfogta a karját, egy erős rántással felhúzta a pólóját, és a vállának nyomta az izzó fémet.
Faith felordított kínjában. Az izzó vas azonnal belemélyedt a bőrébe, mint kés a vajba. A bőre füstölt. Ösztönösen próbálta elhúzni a karját, de Butcher erősen fogta. A fém tűzkarmaival kapaszkodott belé. Butcher végül egy gyors mozdulattal lerántotta róla az izzó poklot. A vas annyira beleégett a bőrébe, hogy Faith azt hitte, az egész karját leszakítja. Végül a fájdalomtól kimerülten esett össze.
Nagy nehezen feltápászkodott, és visszavánszorgott a gyerekekhez.
A sérülés lassan színt öltött, és a fájdalom csillapodott. A megégett bőr és hús egy alakzatot rajzolt ki. Egy fordított Z betű, benne pedig két kör az átlós vonallal elválasztva. Megjelölték, mint a teheneket.
– Következő – mutatott rá Butcher Dorára.
– Ne feledjétek, nem sírunk! – suttogta Faith.
Mindegyik gyerek felüvöltött, ahogy Butcher sorban megjelölte őket, de egyikük sem sírta el magát. Legalább nem adtak rá indokot, hogy az óriás bántsa őket.
Butcher a dolga végeztével távozott. Faith próbálta fújni a gyerekek karját, hogy valamelyest csillapítsa a fájdalmukat.
– Rendbe fog jönni. Hamarosan meggyógyul – biztatta őket, de tudta, hogy a heget életük végéig viselni fogják.
Felállt, és sétált egy kicsit, hogy a levegő mozgása az ő fájdalmait is tompítsa. Kint kutyák ugattak. Odasétált az ablakhoz, hogy megnézze, mi van odakint.
Egy nagy udvar terült el, a végében kutyaólak voltak. Fél tucat kutya játszott az udvaron. Rottweilerek, pitbullok, buldogok. Csupa harci kutya. Ettek és játszadoztak. Ahogy nézte őket, csontokat és szétszaggatott húscafatokat látott mindenfele. Lábszárcsontok, bordák és csigolyák hevertek a földön. Két kutya egy-egy szürke labdával játszott, amelyek úgy néztek ki, mint két gyerek koponyája.
Faithben hatalmas fájdalom támadt, ami még a megégetés alatt érzett kínokhoz sem volt fogható, mert ezt a fájdalmat nem a testében érezte, hanem egyenesen a lelkében.

- C. J. DeWitt -

Ha nem tudod kivárni a soron következő részt, vagy csak szeretnél egy példány a polcodon látni belőle, akkor az alábbi linken meg tudod venni a könyvet:

http://www.konyvmuhely.hu/szerzok/nagy-krisztian/fooldal

C. J. DeWitt - Faith - Negyedik fejezet

A történet helyenként brutális cselekményt, túlfűtött szexualitást, illetve tudatmódosító szerek megjelenését tartalmazza, így csak erős idegzettel rendelkező felnőtt olvasóknak ajánlott.

Negyedik fejezet

Elrabolták és bezárták. Egy olyan hajón volt, amelynek az úti célja egy számára ismeretlen hely. Sötétség vette körül. akkor hát ennyi volt. az ajtó csak akkor fog újból kinyílni, mikor már messze kerül az otthonától.
Az otthon. Faith már nem tudta, hogy mit is jelent számára ez a szó, most viszont felértékelődött benne minden. Valami olyan hely lehet, ami biztonsággal töltötte el.
Leült a hideg lemezre, és gondolkodott. Mikor érhetnek oda? Már most rettenetesen éhes volt. Egy napokig tartó utat biztosan nem bírna ki.
A szeme lassan kezdett hozzászokni a sötétséghez. a konténer oldalain és tetején apró, rozsda ütötte lyukak voltak, amelyeken keresztül némi fény szűrődött be. Sajnos nem voltak akkorák, hogy kézzel szét lehessen feszíteni a lemezt, de Faith végre szétnézhetett.
Csak a csupasz vas vette körül, és még egy takaró sem volt.
A konténer sötétségbe vesző végében nem hitte, hogy lett volna kiút. Nem lett volna értelme felállni és szétnézni ott. Azonban a sötétségbe vesző végét érdekelte, hogy ő ki lehet, és közelebb jött.
Árnyak mozogtak a sötétben. Emberek körvonalai bontakoztak ki, akik felé araszoltak.
– Kik vagytok? Mit akartok?
Faith talpra ugrott, és addig és addig hátrált, ameddig csak bírt.
Nem érkezett válasz. az alakok folyamatosan közeledtek felé. Semmi nem volt a közelében, amivel megvédhetné magát a túlerővel szemben.
– Állj! – kiabálta kétségbeesetten.
Az árnyékok kiléptek a gyér megvilágításba. hat gyerek volt, akik alig lehettek tizenegy évesek. Négy lány és kettő fiú. Mindannyian szakadt ruhákat hordtak, és belepte őket a kosz. Soványak voltak,
talán éheztek is. Faith meglepődött.
– Hogy kerültetek ide?
– Felhoztak ide a hajóra – hallatszott az egyik törékeny kislány hangja. – Te miért jöttél ilyen későn?
– Csak most… hoztak…
Nem igazán értette a helyzetet.
– Mi a nevetek?
– Én Zoe vagyok, a többiek Thomas, Victoria, Dora, Zack és Lily. Téged hogy hívnak?
– Faith. Hova megy a hajó?
– Hát Európába – szólalt meg Zack. – Dolgozni visznek.
– Dolgozni?
– Igen, azért fizettek értünk – mondta Zoe. – Mindegyikünk szüleinek fizettek, hogy egy időre dolgozni vigyenek minket.
Faith már értette, hogy miről van szó. Ezek a gyerekek a nyomorból jöttek, és a szüleik eladták őket az embercsempészeknek, hogy se ők maguk, se a gyerekek ne haljanak éhen. Nem volt valami nemes áldozatnak nevezhető, de legalább életben maradtak. A szükség vitte rá őket. Valaki pedig ezt használta ki. Egy egész bűnszervezet lehet a háttérben, akik arra épültek, hogy más európai bűnszervezetnek adják el őket. A gyerekek viszont nem tudtak erről.
– Nem vagy te egy kicsit túl idős? – érdeklődött Dora.
Faith nem akarta elmondani nekik az igazságot. addig jó nekik, amíg nem tudják, hogy hova mennek. Bár erről önmagának sem volt túl sok fogalma.
– Engem azért küldtek, hogy vigyázzak rátok.
– Az jó, akkor biztonságban vagyunk – mosolygott Thomas, és a többi gyerek is valamelyest bizakodóbb lett.
– Éhes vagy? – kérdezte Victoria.
– Igen.
A lány hátraszaladt, és egy darab száraz kenyérrel a kezében jött vissza.
– Tessék!
Átnyújtotta neki a kenyeret. Faith nagy darabot harapott belőle. Korábban túlságosan is finnyás volt az ételeket illetően, de ez most már nem számított.
Felbúgott a hajó motorja, majd a szerkezet mozgásba lendült. Csikorogtak a vaslemezek, és szinte érezni lehetett, ahogy a fejük felett meginog a több emelet magas konténertorony. A borzalmas hangzavarban, miközben összeütődtek a lemezek, Faith reménykedett, hogy nem szakad rájuk az egész.
Hamarosan elcsendesedett a nyikorgás és a recsegés fogcsikorgató hangja. Részben megnyugodhattak, hogy nem fogja agyonnyomni őket a többtonnányi vas. Ahogy a hajó felvett egy állandó és egyenletes a tempót, úgy megszűnt a kilengés. Faith ebből tudta, hogy kiértek a nyílt vízre, és nekivágtak az előttük álló nagy kékségnek.
Nem volt mit tenni. Magukra maradtak ebben a fullasztó vaskoporsóban. Faithnek fájt a lába, nem bírt már sokáig állni, inkább lefeküdt a padlóra. A gyerekek köré gyűltek, és melléfeküdtek. Meglepődött rajtuk, de jólesett neki, hogy a közelében maradtak. Talán biztonsággal töltötte el őket a jelenléte, de az is lehet, hogy megbíztak és hittek benne. Elvégre a neve is valami ilyesmit jelent.
A félhomály magányában várakozva lassan ez a kevés fény is eltűnt, és helyét a sötétség vette át. Belopakodott Faith szívébe, és vaskarmaival köré tekeredett, hogy egész éjszakán át tartó nyugtalansággal árassza el.
A kék égbolt látványa zökkentette ki elkeseredettségéből. A konténer tetején egy csapóajtót nyitottak ki, és fényáradat zúdult rájuk.
Be kellett hunynia a szemét, mert elvakította a hirtelen jött világosság, de örült neki, mert a fény a reggel eljövetelét jelezte.
Miután szeme hozzászokott a világossághoz, egy munkást pillantott meg fölöttük. Egy kosarat engedett le egy kötélen. Faith felpattant, és a kosárért nyúlt. Egy kiló kenyér, egy sült csirke és fejenként egy liter víz. Csupán ennyi volt benne. Nem volt valami bőséges hét főre. Még azt sem tudta, hogy meddig húzhatják ki vele.
– Nem kaphatnánk még valamit? – érdeklődött Faith az embertől, aki leeresztette a kosarat, de ő válaszképpen bevágta a csapóajtót, és ismét félhomály borult rájuk.
Ennyivel kellett beérniük. Faith csalódottan szétosztotta a tartalmát maguk között. Mindenki egyenlő részt kapott. A gyerekek azonnal hozzáfogtak a saját részükhöz.
– Várjatok, nem szabad! – szólt rájuk Faith. – Be kell osztanunk, ami van. Ki tudja, mikor kapunk újból enni.
Mindannyian éhesek voltak, de nem volt szabad mindent egyszerre megenni. Faith csupán pár falatot engedélyezett nekik, majd a többit félretették. Sóvárgó tekintettel pillantottak felé, de mindenki
betartotta a szabályt.
Egyszer csak a motorzúgás abbamaradt. Faith kíváncsian felkelt.
Nem érhettek oda. Hiszen még csak egy nap telt el. Ha valóban átszelik az óceánt, az több napot vesz igénybe.
Faith kinézett az egyik lyukon. Kint emberek szaladgáltak. Mindenki sietett valahova. arcukon mintha a rémület jeleit látná. talán valami baj történt. Meghibásodott volna a motor?
A távolban valami villogott, ami feléjük közeledett. A konténerek között vörös és kék fény cikázott keresztül. A parti őrség. Ideáig követhették a hajót. Lehet, hogy kaptak egy fülest, hogy ők itt vannak.
Faithben felcsillant a remény egy kis szikrája. Valahogy tudatniuk kell, hogy az egyik konténerben raboskodnak.
A rendőrök nem vizsgálhattak át minden egyes konténert, hisz az több hétig is tarthatna. Csak rajtuk múlt tehát, hogy észreveszik-e őket.
Hamarosan léptek zaja hallatszott. Nem lehetett megállapítani, hogy kik közelednek.

Faith fülelt. Csupán egy esélye lesz. Biztosan kellett tudnia, hogy a rendőrök vannak a közelükben. A gyerekek összesúgtak.
– Csendet! – intette le őket Faith.
Egyre közelebb értek. Alig lehettek tíz méterre tőlük.
– a 3872-es miért nincs regisztrálva? – kérdezte egy határozott hang.
– Hibás elektronikai cikkek vannak benne, bezúzásra várnak – mondta valaki bátortalanul.
– Az elektronikai hulladékokat első helyen kell feltüntetni! – torkolta le a férfi. – Nyissa ki!
Nem lehetett más, csak rendőr. Itt volt a lehetőség. Azonnal tudatnia kell, hogy itt vannak.
– IDE! SEGÍTSÉG, ITT VAGYUNK!
Faith kiabált, ahogy csak tudott. Kezeivel a konténer oldalát csapkodta, hogy még nagyobb zajt keltsen.
– TEGYE FEL A KEZEIT! – hallatszott kintről a rendőr hangja. – Előre!
Közeledtek feléjük. Faith tovább folytatta a kiabálást. A lyukon keresztül látta, ahogy négy ember bukkant elő. Három fegyveres rendőr egy negyedik alakot vezetett feltett kézzel.
Végre vége lesz ennek. Hamarosan kiszabadítják őket, és megmenekülnek. Mindannyian hazamehetnek. Faith fellélegzett, hogy nemsokára véget ér ez a rémálom.
A gyerekek egy csoportban, szorosan egymás mellett állva, rémült arccal figyeltek.
– Mindjárt vége – biztatta őket Faith.
A rendőrök odaértek hozzájuk.
– Kinyitni! – utasította a munkást, azonban a férfi nem mozdult.
– AZT MONDTAM, NYISSA KI! – a rendőr elővette pisztolyát, és a férfi fejéhez nyomta.
Ez már elég ösztönzően hatott rá. Az ajtóhoz fordult, és a zárral babrált. A rendőrök szemmel tartották őt.
Faith észrevette, hogy egy ötödik alak is feltűnik mögöttük gépfegyverrel a kezében. Mielőtt figyelmeztethette volna a rendőröket, golyózápor hullott rájuk. Ratatatata… a golyók átütötték a konténer falát, és visszapattogtak a túlsó falról.
Faith ösztönösen hátraugrott, és rávetette magát a gyerekekre.
Mindannyian a földre estek. A golyók a fejük felett pattogtak. Szikraeső hullott rájuk, ahogy fém a fémhez ért. Faith a kezeivel próbálta védeni a gyerekeket.
A gépfegyver recsegése megszűnt. Faith kábultan és zúgó fejjel állt fel. Sértetlennek tűnt.
– Jól vagytok? – kérdezte suttogva a többiektől.
Mindannyian felálltak. A rémületen kívül nem esett bajuk. Sajnos ugyanez nem volt elmondható a rendőrökről.
A golyó ütötte konténeren keresztül tisztán látszott, hogy négy holttest hever a földön. a gépfegyveres a saját társát sem kímélte. A rendőrökkel együtt a remény is meghalt.
A távolban további gépfegyverek kerepelése hangzott fel. Most végeznek a felmentő seregük megmaradt tagjaival. Faith szájából a szabadság íze olyan gyorsan tűnt el, amilyen gyorsan jött.
Tíz perccel később két fegyveres munkás a vízbe dobta a holttesteket. Hangos csobbanással zuhantak az óceánba.
A golyó ütötte lyukakon keresztül látni lehetett a végtelenbe vesző óceánt. Nagy árat kellett fizetni a panorámáért.
A motor újból beindult, és a hajó egy éles bal kanyart vett. Ha valaki esetleg utánuk jön is, akkor sem erre fogják keresni.

Két hét telt el eseménytelenül. Kint mindig csak a végtelen óceán látszott. Még egy árva hajóval sem találkoztak. A csapóajtón át minden reggel vizet és egy kis ételt eresztettek le. Sosem volt elég ahhoz,
hogy ne legyenek állandóan éhesek, de legalább életben maradtak.
A rendőri rajtaütés óta eseménytelenül telt az út. Csupán egy-két munkás sietett a hajó végébe, hogy leellenőrizzen valamit.
A gyerekek komorak lettek, és szótlanok. Faithnek rájuk is gondolnia kellett. Próbálta bennük tartani a lelket, de a lövöldözés őket is megviselte. Kötődött hozzájuk, és ők is hozzá. Amolyan anyapótlék
lett a számukra, aki némi biztonságot nyújtott. Minden este egy kupacban aludtak el. Nemcsak a hideg ellen védekeztek így, hanem jólesett másnak a közelsége.
A hajókürt mély, búgó hangja keltette fel őket, majd egy másik, magasabb hangú kürt válaszolt rá. Este tíz óra körül lehetett az idő.
Faith nyomban felpattant és kikukucskált.
Mellettük egy vontatóhajó úszott, a távolban pedig egy város fényei ragyogtak, akár ezernyi csillag, és tükörképük a hullámzó vízfelszínen táncot járt.
Ahogy közeledtek, úgy rajzolódott ki a környezet. Egy hatalmas kikötő rengeteg hajóval. Mindenféle volt a kicsitől a nagyokig. Halászhajók, szállítók és luxushajók. Faith ennyiből nem tudta megállapítani, hogy hol lehet, a kikötők mind olyan egyformák voltak.
Egy órával később kint mozgolódás támadt. A legénység vastag köteleket dobott le, hogy azokkal rögzítsék a hajót. Pillanatok alatt kiabálás és hangzavar keletkezett. Faith tudta, hamarosan itt volt az
idő. Biztos volt benne, hogy számukra ez a végállomás.
Nem sokkal később a zár hangosan kattant, és kinyílt az ajtó. Három marcona férfi nézett rájuk.
– Mozgás! – mondta az egyik.
– Hova megyünk? – kérdezte rémülten Zoe.
– Pssszt! – intette le a lányt Faith.
Nem volt szabad kérdezősködni. Tanult a korábbi hibákból. Így is, úgy is az lesz, amit az embercsempészek akarnak. Ha engedetlenek, akkor egy kicsit fájdalmasabb lesz.
Faith a hat gyerek társaságában kilépett a fedélzetre. A férfiak közrefogták őket, hogy ne tudjanak elmenekülni, bár nem is nagyon lett volna hová. Rögtön feltűnt, hogy derekuknál mindhármuk pólója kidudorodott. A nadrágövbe dugott fegyvernek jellegzetes alakja van.
Egy rövid séta után a konténerek közt elérték a lejáratot a hajóról.
Egy hosszú és meredek, vas lépcsősor nyúlt lefelé.
– Előre! – szólt a férfi.
Libasorban leereszkedtek a meredek fokokon. A gyerekek csak nehezen tudtak haladni, a lábaik túl kicsit voltak a nagy lépcsőfokokhoz. A csempészek viszont nem voltak a türelmükről híresek. Lökdösték, szinte lerugdosták őket a lépcsőről. Faith próbált nekik segíteni, de neki is nehézkesen ment a lefelé mászás.
Végül mindannyian biztonságban leértek. Előttük egy furgon várakozott járó motorral. Nem is kellett mondani, már rutinosan tudták a dolgukat. Be a kocsiba, és kussolni.
Miután beszálltak, az ajtók bezáródtak. Faitht meglepte, hogy nem kötözték meg őket. Teljesen szabadon mozoghattak a furgon belsejében. Kiszabadulni ugyan nem tudtak, de ha kedvük tartotta, akár táncra is perdülhettek. Faith és a táncmanók. Egészen jó csapatnév lehetne. Sajnos egyikük sem volt abban az állapotban, hogy kedvet kapjon hasonlóan őrült ötletekhez.
A jármű elindult. Munkagépeket, konténereket és raktárépületeket kerülgetve hamar kijutottak az útvesztőből. Nem sokkal később lakott területekhez értek. Faith szava elállt a látványtól. Drága autók
és luxusapartmanok között haladtak. Az utcákon fiatalok buliztak önfeledten. Vele egykorúak ugráltak, tudomást se véve róluk. Pompa és gazdagság vette körül őket. Faith kétségbeesetten próbált kiintegetni az ablakon, hátha észreveszik, de senki nem vett róluk tudomást.
Hihetetlen, de alig pár méterre egy teljesen más világ zajlott. Egy olyan világ, amelynek nemrég még Faith is részese volt, és amelyet kedvelt, azonban most megvetéssel nézett ezekre az emberekre. Az
önös vágyaiktól és saját érdekeiktől hajtva másokról tudomást sem vesznek, nem látják a valóságot, ami körülveszi őket, de az is lehet, hogy nem akarják látni.
Faith próbálkozásai sikertelenek voltak. Néhányan ugyan észrevették, de ők alkoholtól és drogoktól fűtve boldogan integettek neki vissza.
A takaros házakat és a bulizókat maguk mögött hagyva egyre leromlottabb és rosszabb környéken találták magukat. Az utcákat szemét borította, a házak falai omladoztak, az emberek külseje pedig
nem volt túlságosan megnyerő. Olyan helyen jártak, ahova még nappal sem merészkedik be az ember, nemhogy éjszaka. Egyből világossá vált, hogy ez volt a bűn melegágya.
Egyre mélyebbre hatoltak az elkeseredettséget tükröző házak és bódék erdejében. Az épületek itt már egymást érték. Nem volt utcai világítás, egyedül a távolban világított valami vörös fény.
A furgon lassított, Faitht pedig elfogta a remegés, a gyerekekre pillantott, akik nyugtalanul fészkelődtek. Tudta, hogy megérkeztek.
Egy hatalmas kétemeletes épület előtt álltak meg, amelynek vörösre festett falai voltak, az ablakaiban pedig vörös fények világítottak.


- C. J. DeWitt -

Ha nem tudod kivárni a soron következő részt, vagy csak szeretnél egy példány a polcodon látni belőle, akkor az alábbi linken meg tudod venni a könyvet:

http://www.konyvmuhely.hu/szerzok/nagy-krisztian/fooldal

Christina Lauren - Gyönyörű rohadék

Fülszöveg:
Egy ambiciózus gyakornok. Egy perfekcionista igazgató. És rengeteg indulat. Ismerje meg a történetet, amelynek blog előzményét több mint két millióan olvasták el online!
Chloe Mills esze borotvaéles, mindent belead a munkájába, és éppen most szerzi az MBA-diplomáját. Egyetlen problémája van csak: a főnöke, Bennett Ryan, aki szigorú, korlátolt, tapintatlan – és teljes mértékben ellenállhatatlan. A Gyönyörű Rohadék.
Bennett Franciaországból tért haza Chicagóba, hogy fontos szerepet vállaljon a családi médiavállalkozásban. Nem gondolta volna, hogy az az asszisztens, aki oly sokat segített neki innen, Chicagóból, míg ő külföldön volt, egy káprázatos, ártatlanul provokatív – és végtelenül dühítő – lény, akit mostantól mindennap látnia kell. A pletykák ellenére Bennett sohasem csípett fel nőket a munkahelyén. De Chloe annyira csábító, hogy már hajlandó érte kijátszani – vagy akár nyíltan felrúgni – a szabályokat, csak hogy megkaphassa őt. Az irodaépület bármely zugában.
Mikor az egymás iránti étvágyuk eléri a kritikus pontot, Bennettnek és Chloének dönteniük kell, milyen áldozatot hajlandók hozni, milyen nyereségért.

A könyv egy tipikus kliséfogással indít miszerint a szemét főnök és a güriző okos asszisztens utálja egymást és szívják egymás vérét. Persze ezzel nincs is gond, hiszen a klisék arra vannak kitalálva, hogy jól beállított szemszögből indítsák egy a történetet. A folytatást is ki lehet találni, ha az ember azon él, hogy 0-24 olvas, amikor csak ideje engedi… szóval, ha olyan, mint én. Lényeg az, hogy annak ellenére, hogy nekem kicsit kiszámítható mégis rengeteget pláne a vonaton… na, igen. Nagyon tetszett és igen egy két helyen még én is meglepődtem, persze csak ritkán. Oh igen és itt térjünk ki a címre: 10/10. Nagyon jól szemlélteti, hogy milyen is a könyv valójában. Bennett Ryan igenis egy rohadék és ohh igen, ahogy leírta, és ahogy én elképzeltem nem is kicsit szexi. Chloe tele van álmokkal és meg is valósítja őket. Nem állhat az útjába még egy nyálcsorgatóan szexi pasi se. Tetszik nagyon hogy a sok sok… tényleg sok szexuálisan túlfűtött jelenet közt mégis van történet és a szex viszi el az egész regényt. Bár nekem a vége kicsit összecsapottnak tűnik ez sem rontja le a olvasási élményt.

Összegezve: A történet jó, a szereplők nem kevésbé, és lássuk be, egy nő se rugdosná ki az ágyából Mr. Ryant. Csajok ha szeretitek a romantikus regényeket és bírja a kis szívetek az erősebb megfogalmazást olvasásra fel. Természetesen pasiknak is szívesen ajánlom, bár nem az a tipikus pasis könyv, de ki tudja ;)

Néhány idézet, hogy kedvet kapjatok;)

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

„Akkor hát, nézzük a tényeket! Birtokolni akartam őt. Nem úgy, mint valami romantikus regényben, hanem inkább olyan „üsd fejbe, vonszold haza a hajánál fogva, és baszd meg jól" módon. Mintha valami játékszer lenne, és én azon lennék, hogy a többi fiú ne játszhasson vele a homokozóban. Micsoda beteg dolog ez! Ha rájönne erre, valószínűleg kivágná a golyóimat, és megetetné velem.”

„– Azt mondja, egyszerűen csak beugrott egy női fehérneműboltba? Egy kissé perverznek tetszik lenni, így, szabadidőben?
– Szakadjon már le erről, Miss Mills!
– Még szerencse, hogy akkora farka van, mert ezzel részben kompenzálhatja a sekélyes beszédkészségét!”

„Ő volt a legönteltebb, legnagyképűbb faszfej, akivel valaha találkoztam.”

„Közelről észrevettem, hogy az ingén volt egy apró szürke kis márkajelzés, és hogy pontosan a széles vállára és keskeny csípőjére volt szabva. Sötétszürke nadrágja frissen volt vasalva. Szinte biztos, hogy sohasem mosott magának, de ki vádolná őt ezért, ha egyszer ezek a szabó által készített, száraztisztítással kezelt ruhái olyan istenien basznivalóvá tették? Állj! Állj! Állj!”

„Nyoma sem volt annak a vadembernek, aki jól megbaszott a La Perla öltözőjében, úgy körülbelül tizennyolc órája és harminchat perce. Nem mintha számolnám. „


Kedvenc karakter: Chloe
Ami kifejezetten tetszett: jó megfogalmazás
Ami nem tetszett: összecsapott vége
A történet: 5/4,5
A karakterek: 5/4
A borító: 5/5
Kiadó: LILITH KÖNYVEK
Kiadás dátuma: 2013
Oldalszám: 300
Honnan: moly.hu
Eredeti cím: Beautiful Bastard

Köszönöm hogy megnézted és további jó olvasást :)

- N. J. Erceys -

KKT 1 - Kedvenc Könyves Tetoválások (1)

Sokat gondolkodtam hogy kéne megint valamit csinálni, ami nem kritika és hát mint olyan ember, aki maga is szeretne beszerezni egy ilyen kis csodát, magától értetődött, hogy hát na! Csináljuk.
Két csoportba szedtem a tetoválásokat, a mostani bejegyzésben a kicsi, cuki, elrejthető darabokat láthatjátok, míg a következő a nagyobb, merészebb, mondhatni bevállalósabb tetkók.

#1 Ha úgy érzed, hogy a munkád, vagy életviteled nem engedi a nagy tetoválást, de te igaz könyvmoly vagy, és ezt örökre meg akarod jelölni, vagy ha csak be akarsz inteni a családodnak, de nem akarod, hogy kitagadjanak, vagy csak szimplán kell egy kis lázadás, hát ez a tökéletes. Kicsi, cuki, jól elrejthető és mi mutatja jobban könyvek iránti szereteted, mint egy könyv?!

#2 Bár ez nem olyan pici, de én még ezt is az elrejthető és szolid kategóriába sorolnám. És hát azért Micimaci.

#3 Pár sor tökéletesen kifejezheti mit is érzel.

#4 Egyik személyes kedvencem. És milyen igaz. Aki sokat olvas ezer életet is megél egy emberöltő alatt.

#5 Szerintem ehhez nincs mit hozzáfűzni. Ez így tökéletes!

#6 Ismét csak nem olyan nagyon pici, de továbbra is remek.

#7 Kézre és lábra egyaránt rakható csodás.

#8 Bevallom őszintén, nem tudtam megállapítani hol is van ez de aranyos.

Ha kedvet kaptatok valamelyikhez, vagy esetleg nektek is van várjuk hozzászólásban akár a képet, vagy csak pár szót. Hamarosan jövök a nagyobb és merészebb darabokkal. Addig is jó olvasást.

- N. J. Erceys -