Nagyon sokat vívódtam hogy megírjam vagy ne, de arra jutottam hogy mivel én főként könyvkritikákkal foglalkozom és ez ugye bár egy remek könyv... Hát hogy a viharba ne írnám meg.
Faith élete nem éppen olyan irányba tart, amit korábban szeretett volna. Egy trauma hatására életcéljává vált, hogy legjobb barátnőjével, Jennával, minden este belevesse magát az éjszakai életbe, és megpróbáljon elmenekülni a valóság elől.
Mikor legelőször kinyitottam a könyvet ez a kép fogadott:
Faith: Erős, határozott lány, aki a családi támogatás nélkül rossz útra téved.
A rossz út hatására belekeveredik egy két dologba, amiből csak éppen hogy
kikerül és azt is tele sebekkel. mind lelki mind fizikai.
Lory: Róla személyiségben nem tudok meg sokat, de egy biztos, nem volt könnyű sorsa
Aaron: kevés olyan szereplő van akit igazán megszerettem de ő volt az egyik. Rossz helyzet ellenére kitartott a barátai mellett és az élete árán is megvédte volna őket.
Röviden az
íróról:
Azért érzem fontosnak, hogy egy kis részt az írónak szenteljünk, mert MÉG igen ismeretlen ezekben a körökben. Mint azt tudjátok ő ennek a blognak a másik szerkesztője. Próbálok elfogulatlanul véleményt nyilvánítani, de ez kicsit nehéz számomra mivel a könyv és az író is fontos része az életemnek.
Na szóval. DeWitt egy (lassacskán) 25 éves fiatal férfiember, rengeteg céllal és tele ambícióval. És annyi tehetséggel amennyit én ritkán látok. Ő magam ezt sosem ismerné be, de nagyon tehetséges és hasonlóan a vele egykorú fiatal írókhoz neki is nagy álma hogy abból éljen meg amit szeret csinálni.
Mégis úgy látom igazságosnak, ha elolvassátok a könyvet, hogy teljes képet kapjatok írói mivoltáról. Így tehát most jöjjön egy kis kedvcsinálás és cincáljuk szét a könyvet.

Fülszöveg:
Faith élete nem éppen olyan irányba tart, amit korábban szeretett volna. Egy trauma hatására életcéljává vált, hogy legjobb barátnőjével, Jennával, minden este belevesse magát az éjszakai életbe, és megpróbáljon elmenekülni a valóság elől.
Az alkohol, és drogok körforgásában töltött
estéire végül árnyék vetül. Kattan a lábán a bilincs, és egy penészes falú
szobában találja magát, valahol a külvárosban. Elrabolták, és senki nem tud
róla.
Legfőbb vágya, hogy a lehető leghamarabb
kiszabaduljon és hazamenjen, de már maga sem tudja, hogy mit jelent ez a szó a
számára.
Az útja azonban még közel sem ért véget.
Hamarosan egy konténerszállító hajó belsejében várja, hogy hat különös
útitársával együtt, az óceánt átszelve megérkezzenek valahová.
Mikor legelőször kinyitottam a könyvet ez a kép fogadott:
Sosem szerettem azokat a könyveket amiket magyar író írt
mert rengetek olyan van aki magyar neveket használ. Nem tudnám megmondani miért
és hogyan de zavaró számora. Persze vannak kivételek mint Kemese Fanni ( Pippa
Kenn trilógia) és C. J. DeWitt.
Próbálom minden spoiler nélkül megírni ezt a kritikát. Majd
miután elkezdtem olvasni nem értettem, hogy lehet, hogy egy olyan srác, aki
ilyen ajánlást ír az írta ezt a könyvet?! Ez a könyv egyben brutális,
megbotránkoztató, félelmetes, romantikus, szeretnivaló és érzelmes.
Nem árulok el túl nagy titkot ha megmondom hogy a névadó Faith maga a főszereplő, aki rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, és rengeteg mindent túl kell élnie egy olyan világban ahova csak pár perce csöppent bele. Azt kell mondanom nekem kicsit a trónok harca érzést adta vissza olyan értelemben, hogy bárki akit kicsit is megszeretek ÉS ITT AKKOR SPOILER VESZÉLY!!!!!!!!!!!!!!!!!! bárki akit kicsit is megszeretek az mind meghal.
Kicsit a szereplőkről.

Faith |
Lory |
Aaron |
Butcher |
Butcher: erőszakos vadállat, de ha fordulatot akarsz, olvasd
végig a könyvet és a pincében fog koppanni az állad.
Roy |
Roy: Ő számomra a kis derű a rohadt napok tengerében. Nagyon szerethető karakter
és bármit megtennék, hogy megtudjam is lett végül vele?!
Zoe: kitartó kis harcos.
Zoe: kitartó kis harcos.
Kedvenc karakter: Roy,
Zoe
Ami kifejezetten tetszett: Happy end
Ami nem tetszett: az én ízlésemnek sok volt a halál
A történet: 5/5
A karakterek: 5/5
A borító: 5/4
Kiadó: Könyvműhely
Kiadás dátuma: 2015
Oldalszám: 220
Honnan: Az író személyesen
ajánlotta
Eredeti cím: Faith
Ui: Innen üzenném a csajnak akinek ajánlotta a könyvet hogy remélem hogy legalább elolvasta és értékeli hogy egy ilyen remek könyvet neki címeztek.
- N. J. Erceys -
- N. J. Erceys -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése