Amit a Harry Potter jelentett számodra

Tegye fel a kezét az, aki igazi rajongója volt, esetleg még jelenleg is az a történetnek?

Emlékeztek még arra, mikor gyerekként a napokat számoltátok, mikor jelenik meg magyarul a soron következő könyv. Vagy mikor tudjátok végre megvenni a moziban a filmre szóló jegyeteket.

Mint sokan mások, én is türelmetlenül vártam, hogy nagy nehezen eljöjjenek ezek a napok, és a suliból kiszabadulva egyből rohanhassak a könyvesboltba megvenni az újonnan megérkezett könyvet, hogy aztán nagy sebbel-lobbal hazarohanva egész éjszakás olvasásba kezdjek. Pontosabban addig, ameddig le nem csukódik az ember szeme.

A tömeghisztéria, amit csak ez a könyvsorozat tudott kiváltani a gyerekekből/fiatalokból, valamint egyes felnőttekből egyaránt, annak emléke mindig élni fog azokban, akik részesei voltak ennek a nagyszerű világnak.

Célomul tűztem ki, hogy magam, valamint mások szórakoztatására megpróbálom felidézni azokat a kedves emlékeket, amiket a Harry Potternek köszönhettem/köszönhettünk.

De ezek nem csupán kedves emlékek, hanem egy korszakot jelentettek, és biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra volt ennyire meghatározó.

A varázslófiúról legelőször 2001-ben hallottam, mikor egyik osztálytársam kezében megláttam a negyedik részt, és rákérdeztem, hogy mit olvas. Maga az olvasás annyira nem érdekelt. Mindig elolvastam a kötelezőket, esetleg ritkán egy olyan könyvet, aminek megtetszett a története, de ezek tényleg ritkaságszámba mentek.

Viszont, ahogy elmesélte nekem a történetét, valami megfogott benne. Nem tudom mi volt az pontosan; talán az iskola, talán a közeg, vagy a csavaros történet, de tény, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Volt még valami magában a borítóban is, ami megtetszett benne, és hamarosan már 1490 Ft-al a kezemben indultam a könyvesboltba, hogy megvegyem az első igazán sajátomnak mondható könyvét. Azóta eltelt 15 év, és higgyétek el, nem bántam meg.

Akkoriban nem volt még igazán rajongás ezért a történetért, sőt csak kevesen hallottak róla. Ami igazán beindította később a hisztériát, az a filmnek az érkezése volt. Pontosabban a film előtti pár hetes/hónapos időszak.

Visszatérve, mikor megszereztem az első kötetet, hazaindultam és ezután azt hiszem, már tudjátok, hogy mi történt. Magába szippantott a történet.

Egy varázslófiú, akinek meghaltak a szülei és undok nagybátyjánál kell laknia, ráadásul egy barátja sincs. Rögtön megfogott a történet.

Egy olyan élményt nyújtott az olvasás, ami semmihez sem volt fogható. Egy olyan történet, amit korábban nem láttunk, és olyan karakterek, valamint misztikus világgal, amiről fogalmunk se volt addig.

A főszereplőt együtt kísérhettük végig azon az úton, amelyikben végül lehetősége nyílik egy új életre, és addig csak a tudatalattijában lévő varázserejét is sikerül felszínre hoznia.

Egy képesség, ami mindenki számára varázslatos lenne, ezzel mi magunk is részesei vagyunk annak a világnak, ahol nem muglik, hanem varázslók vagyunk és egy-egy nemes ház tanulói. (leggyakoribb esetben ez a Griffendél volt). Varázslódat játszunk az udvaron és betegesen gyűjtünk minden tárgyat, ami a Harry Potterhez köthető.

A főszereplőnk nem egy tökéletes, miden akadályt elhárító csodagyerek volt, hanem olyanok, mint mi. Ugyanúgy esetlenek, elesettek, céltalanok, és csak a mindennapok folyama hajtja. Ahogy Harrynek, úgy közülünk sokaknak is ez jelentette a változást. Elkalandoztunk olyan helyekre, ahol még nem jártunk és nem is létezik, de legszívesebben mi is ott lennénk. Nem számítottak a veszélyek, vagy a kihágások, csak lehessünk ott. Lelki szemink előtt felderengtek a Roxfort temérdek tornyai, és seprűn lovagolva átszeltük a kék eget, olykor-olykor elmerülve egy felhőben.

Együtt örültünk és együtt féltünk Harryvel. A Tiltott rengetegben kirázott minket a hideg az ott ólálkodó ismeretlentől, de diadalittas örömben törtünk ki, mikor megnyertük a meccset a Mardekárral szemben.

Mi is olyan sálakba akartunk járni, mint az iskola tanuló és titkon reméltük, hogy értünk is eljön egy nagydarab szőrös alak, aki elvisz minket egy varázslatos helyre.

Viszont ahogy telt az idő, és megjelent az első film, úgy lett egyre népszerűbb a történet is. Most már mindenki a Harry Potterről beszélt. A legtöbbünknek a varázslófiú monogramjával ellátott tolltartója, vagy pohara volt, és lépten-nyomon olyan beszélgetésekbe botlott az ember, ami róla szólt. Kicsit úgy is érezhette magát a diák, mintha valóban a Roxfort tanulója lenne. Ha óra alatt nem folyhatott erről a szó, akkor arról álmodoztuk, hogy bárcsak abban az iskolában lehetnénk.

Harryvel együtt mi is kezdünk felnőni, és egyre nagyobb problémákkal szembesültünk. A konfliktusok már nem csak az iskolában zajlottak, hanem a kinti világban is. Pont, ahogy a mi életünkben. Tinédzserként egyre borúlátóbban lettünk, egyre inkább zárkózottabbak, amiben sokak számára csak a könyvsorozat képzett kivételt. Bármilyen rossz volt is a magunk élete, vagy keserítette meg a ránk váró feladatok végtelen sora, vagy a továbbtanulás terhe, a Harry Potterre mindig lehetett számítani, mert mikor kinyitottál egy könyvet és olvasni kezdtél, akkor egy csapásra megszűnt minden téged érintő probléma, és a helyét a kalandok és az izgalmak varázslatos világa töltötte ki.

A tét egyre nagyobb lett és ahogy az életben, úgy itt is kezdtek a problémák beszivárogni a mindennapokba. A történet kezdett elkomorodni és sötétebb hangulatot venni. Volt benne valami nyomasztó érzés, amely folyamatosan ott lebegett a fejünk felett. És az írónő ezt pontosan tudta. Ahogy nőttünk, úgy a problémáinkkal együtt Harrynek a gondjai is velünk nőttek. Mintha az egyedüli ember lenne, aki megérthetne minket. Mintha maga a történet értene meg minket. Sokunknak ez volt a mentora. Elmerülve a történetben olyan volt, mintha megértene minket. Egy kapcsolat alakul ki, amiben a magunk gondolatai tükröződek vissza. Tulajdonképpen együtt nőttük fel Harryvel.

Továbbra is az aktuális könyv első megjelenési napján jártam a könyvesboltba, és alig vártam, hogy nekikezdhessek. Addig persze tucatszor olvastam el a korábbi részeket, és szinte kívülről fújtam az egészet.

Már-már úgy tűnt, hogy a Harry Potter iránti étvágyam kielégíthetetlen.

Azután jött valami, amit Lumosnak hívnak. Az internetnek köszönhetően további érdekességeket kaptam a történetről, és már nem csak a könyvekből nyerhettem információmorzsákat, hanem megannyi érdekességet olvashattam róla. Szó volt forgatásokról, interjúkról, és temérdek olyan információról, amivel tudásvágyamat kielégíthettem. Olyan közösség alakult ki, akikkel bármikor szívesen beszélt az ember. Olyanok voltak, mint én. Megrögzött HP imádók. Naponta órákat voltam képes ott eltölteni, és mindig lestem, ha új hír került fel.

De ahogy telt az idő és megjelent az utolsó könyv, valamint pár évvel később az utolsó film, úgy a történet körüli rajongás is kezdett kikopni. Tény, hogy több, mint 10 évet ölelt fel a sorozat, ami jelen esetben sokunknak a gyerekkori élmények meghatározó szerepét töltötte be, azonban kénytelen-kelletlen szembesülnünk kell a ténnyel, hogy felnőttünk. Harry Potter is a maga útját egyengeti, és nekünk is így kell tenni.

A legtöbbünket szép emlékek fűzik hozzá, ami már örökre bennünk él, és nosztalgia gyanánt bármikor leemelhető a polcról, hogy ismét elmerüljünk a HP csodálatos világában.

Így lassan 25 éves fejjel visszatekintve (juj, ez már negyed évszázad!), a nosztalgia, és a régi emlékek képei derengenek fel bennem. Azok az emlékeké, amelyik mindig is ott lesznek a szemeim mögött, és ami megszerettette velem az olvasást, valamint, ha ez nem lenne, akkor drága páromat se ismertem volna meg, valamint most nem is blogolnék.

Összefoglalva: a Harry Potter olyan élményt adott gyerekként, ami most is végigkísér az életben és általa nyitott lettem a könyvek iránti szeretetre, valamint meglátni az értéket másban és másokban.

- C. J. DeWitt -

Némó nyomában

Több, mint 10 év telt el a film megjelenése óta, mégis remek szórakozást biztosít mindazok számára, akik megnézek ezt a Pixar-remekművet.

Kezd újból aktuálissá válni a történet, ugyanis hosszú várakozás után megérkezett az első előzetese a második résznek, ami a Finding Dory címet viseli (magyarul valószínűleg a Szenilla nyomában címet kapja majd).

Mielőtt a tv csatornák napirendre tűznék a bemutató előtti ismétléseket, addig én megírom nektek róla az ajánlómat.

Biztos vagyok benne, hogy rengetegen láttátok már a filmet, és olyanok is lesznek, akik most hallanak róla először.

A történet szerint Pizsi, a bohóchal egyedül neveli egyetlen fiát, Némót, a tenger mélyén. Az erős apa-fia köteléknek köszönhetően a legjobb barátok lettek, és érhető okokból Pizsi mindentől meg akarja óvni Némót. Azonban a fia vakmerőségre törekszik, amitől bajba kerül, így Pizsinek meg kell találnia őt.

A Pixarhoz híven, most is egy felemelő, és nagyszerű történetet láthatunk, ami erős érzelmi hatással párosul, de egyben szórakoztató és tanulságos is. A tenger élővilágát részletesen bemutató film kicsiknek és nagyon egyaránt remek kikapcsolódást biztosít.

Minden egyes előlény külön személyiségjegyekkel rendelkezik, ami igazán egyedivé varázsolja ezt a történetet.

Kalandokból ugyancsak nincs hiány, ugyanis az események helyenként örült tempóban zajlanak, de elegendő idő jut egy kis lélegzetvételre is. Harmonikus tempóban operáénak a lassú, illetve gyors jelenetek, amik összhangot alkotnak, így a film nézése közben úgy érezhetjük, hogy mi is részei vagyunk ennek a fantasztikus tengeri világnak.

A legkülönfélébb állatokkal találkozhatunk, és egy zajos és nyüzsgő harmonikus közösségbe nyerhetünk bepillantást.

A film zenéje olyannyira összhangban áll a történettel, mintha csak az igazi óceánban zajló harmóniát fejezné ki. Thomas Newman ezúttal is zseniálisat alkotott és zenéjének dallami még hosszú évekig a fülünkben csengenek.

- C. J. DeWitt -

Gyönyörű sorscsapás - Jamie McGuire

Fülszöveg: 

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Tetszett. Sőt nem csak hogy tetszett de egyenesen imádtam. Jó persze tudom sokszor kezdem így, de ezt tényleg imádtam, Alig tudtam letenni. Abby és Travis világa magával ragadott és igen, totál és visszavonhatatlanul belezúgtam Travisbe. Miközben olvastam azon gondolkodtam hogy és mint szerezhetném meg magamnak.

Na de visszatérve az eredeti témához... Ha valaki a szokásos egyetemista szerelem sablonba húzott sztorit szereti az itt megkapja amire vágyik, azonban ez azért több annál. Tele van fordulattal, és mikor azt hinnéd hogy már nem lephet meg, ő azért meg bemutat neked és csak azért se az történik amire számítasz.

Úgyhogy csajok, meleg szívvel ajánlom, ha pedig pasi vagy, akkor a második rész a neked való, ott Travis szemszögéből láthatod az igazságot. Persze én mindkettőt elolvastam, és el valakinek elnyeri a tetszését, úgyis tovább olvassa.

Kedvenc karakter: Taviiiiiiiiiiiiiiiiiis

Ami kifejezetten tetszett: fordulatokkal tele.

Ami nem tetszett: Sablonok azért vannak

A történet:5/5

A karakterek: 5/4

A borító:5/5 tetszett nagyon. 

Kiadó: Maxim

Kiadás dátuma: 2012

Oldalszám: 452 

Honnan: Alexandra polcán láttam.

Eredeti cím: Beautiful Disaster 

Az Éhezők Viadala - A kiválasztott befejező rész

Véget ért egy újabb korszak, és végleg lezárult az Éhezők viadala története. Az utolsó film elérkeztével Katniss története révbe ért. Rengetegen végig kísérték Panem és körzeteiben zajló eseményeket, és rengetegen azonosulni is tudtak az íjászatban kiemelkedő főhősünkkel.

A trilógia harmadik kötetének második felét most már mi is megtekinthetjük a mozikban. E miatt rengeteg kritikával illették a sorozatot, ugyanis szinte kivétel nélkül mindenki csak a pénz utáni hajszát látta a kettévágásban (megjegyezném, hogy szerintem is ez állt a dolog mögött).

Egy évvel ezelőtt rossz szájízzel léptünk ki a moziteremből, ugyanis csupán kevés ember tetszését nyerte el a harmadik rész első fele. Megvolt tehát az okunk az aggodalomra, hogy vajon méltó befejezést kap-e ez a remek sorozat.

Az első két rész magasra tette a lécet, így joggal elvárható, hogy olyan befejezést kapjunk, amit ez a történet megérdemel.

Így most elérkeztünk az Éhezők viadala – A kiválasztott befejező részéhez.

A történet ott kezdődik, ahol az előző véget ért. Javában folyik a Kapitólium elleni háború, az elnyomottak felkeltek, és ellentámadásba lendültek. Gyorsan az események középpontjába csöppenünk, és hamar beszippant minket a különös atmoszféra.

Az utolsó részben pont az van, ami az előtte lévőből hiányzott: a ritmus. Míg a 3/1 lassú és vontatott lett, addig ezt a csorbát időközben sikeresen kiküszöbölték. A film tempója meglehetősen feszes, de elég idő jut azokra a részekre is, ahol szükséges a lassabb történetmesélés.

A főbb karakterek közül erőteljesen jelen vannak a szerelmi háromszög résztvevői, azonban ezzel a film belefut egy hatalmas hibába, mégpedig, hogy a mellékszereplőkre nem helyez elég hangsúlyt, így ők csak „lebegnek” a háttérben. Ezáltal nem érezni különösebb meghatottságot, ha az egyikük éppen meghal. Én ezt amolyan „szükséges áldozatnak” nevezném, mert különösebb jelentősége nincs, ég, ha egy fontosabb mellékszereplőről van is szó.

Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy a szerelmi háromszög hogyan is ér véget. A magam részéről csalódásnak tartom, mert egyáltalán nem erre számítottam, és jobban örültem volna egy másfajta befejezésnek. Nos, a film ugyanezt adja vissza. Mivel ugyanarról a történetről beszélünk, ezért nem is lehetne másként, mégis nekem csalódás volt a befejezése. Arról nem is beszélve, hogy itt is elhamarkodnak kiírni egy adott szereplőt, hogy aztán egy másikra koncentrálhassunk.

Még a vizuális effekteket emelném ki, azok közül is a fekete, olajszerű anyagot, ugyanis nagyon igényesen lett megalkotva. Csupán egy-két perces jelenetről beszélünk, mégis ámulatba ejtő a kinézete, valamint a fizikája. Ebben a trilógiában hasonlóval a második részben találkoztam, mégpedig a köd megvalósításában. Mindkettő effekt meglehetősen igényes és szép munka volt.

Összességében ezt a filmet mindazoknak ajánlanám megtekintésre, akik már látták a korábbi részeket, és nem vette el a kedvüket az előző rész. Úgy gondolom, hogy amennyire lehetett, méltó befejezést kapott a sorozat, így egy újabb korszak zárult le ezzel.

- C. J. DeWitt -

Egy leendő író tanácsai a sorstársainak.

Ismét csak sokat gondolkodtam mi legyen a következő bejegyzés témája, ami kicsit elvonatkoztat a könyvek és filmek világától. Kértem segítséget is... hát, mit ne mondjak. Drága párom előállt azon remek ötletével, miszerint.... kapaszkodj meg!!!!! ... készítsek egy bejegyzést a női naptárakról (?!)
Kisebb sokkhatás után, hogy ez meg kinek jut eszébe egy ilyen blogon, finoman közöltem vele, hogy azt hiszem a nők tudják kezelni az ilyesmit /javítsatok ki ha, nem így lenne/ és, inkább keresek más témát.
Nos, ünnepélyesen jelentem. Kerestem :) És.... találtam. 

Itt illik tisztázni, hogy nem tartom magam írónak, de egyszer szeretnék az lenni. Igazából minden vágyam. hogy azon remek írók nyomdokaiba léphessek, akiknek a könyvein én magam is felnőttem.
Tehát a téma a kiégés, vagy nevezhetjük akár írói válságnak is. 

Pár évvel ezelőtt még rengeteget írtam, volt egy történetes blogom, és saját regényt is elkezdtem, de ahogy telt az idő, és jöttek sorra a problémák (magánéletben) egyre kevésbé tudtam az írásra figyelni és koncentrálni. Nem éreztem azt mint előtte, hogy nekem ezt kell csinálnom, és hogy ez lenne a hivatásom. Ráfeküdtem az olvasásra és itt nem csak könyveket értek, hanem rengetek interjúlt olvastam és néztem, amik neves írókkal készültek, hátha megtalálom az elvesztett lelkesedést. De nem így lett. Elveszett a tűz a lelkemből, és az írás lekorlátozódott azon rövid kritikákra amiket itt a blogon láthattatok tőlem. Ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból. Sok tanács jött, hogy mit, meg hogy kéne csinálnom, de igaz ami igaz, minden ember más. Próbáltam a problémáimból meríteni (félre ne értsétek, nem siránkozni akarok, csak azt szeretném, hogy teljes képet kapjatok), de mit sem ért. Jött hát az ötlet, hogy feküdjek rá még jobban, minden csak akarat kérdése, de ez nem igaz. Itt és most el kell igazítanom mindenkit, aki azt hiszi így van. 

Számomra az írás is a művészet egy csodás ága, hisz mi más lehetne a kreativitás kifejezésének ezen formája?! Így hát a következtetés amit mindenki józan paraszti ésszel is levonhat (hacsak nincs annyira belemerülve, mint én magam is), az nem más mint a esőnap. Vagy esetemben eső év. Igen sokan mondták, hogy pihentessem a dolgot és hagyjam kicsit, majd rájövök, de féltem, hogy ha felhagyok az írással, akkor végleg elveszítem és azt soha nem akartam. De igaz volt. Végülis most itt vagyok és épp ezt a röhejesen egyszerű és közhelyes igazságot gépelem be nektek. 

Összegzéséül ennek a katyvasznak tehát azt kell mondanom:  Ha te író akarsz lenni és hiszel magadban (és remélhetően néminemű tehetség is szorult beléd) akkor hát hajrá! Ne add fel, kövesd az álmaid, tedd meg ezt magadért, DE!!!!! Ne erőltesd a dolgot. Egy kis pihenő mindenkinek jár. Ha erősködsz és túlfeszíted magad, talán örökre elveszíted ezt.
Tehát, ha adhatnék egy tanácsot az ez lenne: Kövesd az álmaid és merj nagyot álmodni! Mert aki mer álmodni és belevágni, az már vesztes nem lehet!

- N. J. Erceys -

KKT 2 - Kedvenc Könyves Tetoválások (2)

Mint azt az első bejegyzésben említettem, most a nagyobb, merészebb darabok kapnak főszerepet. Ezek között is van jó néhány, amit szívesen magamra varratnék, ha nem irtóznék a tűtől.
Kezdjünk is hozzá.

#1 elsőnek egy ízléses de merész darab.

#2 Következő egy ultracuki, édes bagoly *.*

#3 Jöjjön hát egy nagy hát. Na jó, rossz szójáték. Viccet félre téve, két telihátas, csupakönyves csoda.

#4 Végtelen szerelem. Ha más iránt nem is, akkor a könyvek imádni való főhősei iránt.

#5 Egyik személyes kedvencem ötvözi két nagy szenvedélyem. Könyvek és csodaszép pillangók.

#6 Végezetül két gyönyörű fa amibe azt magyaráz bele az ember, amit akar. De akárhogy is nézzük, megkapó darabok.

Remélem tetszett, ha kedvet kaptatok hozzá annak pedig külön örülök.

- N. J. Erceys -

Filmajánló - Agymanók

Vajon mi történhet egy 11 éves lány fejében? Mit látnánk, ha képesek lennénk belekukkantani?

Valószínűleg ugyanazt, amiről maga a film is szól.

A Pixar három évvel az előző produkcióját követően jelentkezett ismét egész estét animációs filmmel. Ahogy az elmúlt évek alatt megszoktuk, most is zseniális történetet alkottak, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezhető.

Az Agymanókban most Riley mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, pontosabban azt, ami a fejében zajlik. A stúdiótól megszokott ötletességből és kreativitásból most sincs hiány, és olyan történetet tárnak elénk, amire nem csupán nagy igény van, hanem egyenesen hiány is.

A történet fő cselekménye az agymanókról szól, akik a fejünkben lakó kis lények, és segítségünkre vannak és meghatározzák az életüket, valamint az érzelmeinket. Mindenkinek a fejében ilyen kis manók élnek, de a film legfőképpen a Riley fejében zajló eseményekre koncentrál. A 11 éves lány a gyerekkor és a serdülőkor között jár, ami tökéletes választás volt, hiszen ekkor nyílik meg a világ, és nagymértékben változhat meg az ember élete. Ehhez a változáshoz kell alkalmazkodniuk az agymanóknak is, illetve most még nagyobb felelősség hárul rájuk, mint korábban.

Egy egész belső világot ismerhetünk meg, és kalandozhatunk az elme legeldugottabb szegleteiben is.

A Pixar-filmekhez hűen, itt is nagy hangsúlyt fektetek az érzelmekre, és helyenként valóban nagyon megható a történet. Mellette persze a humor sem maradhat el, ami ugyancsak színt hoz az amúgy is színes kis világba.

Igazából ezt a filmet mindenkinek ajánlom, mert remek szórakoztatást nyújt, nem mellesleg erős tanító szállal is rendelkezik.

- C. J. DeWitt -