# MozibanVoltunk - Sötét ötven árnyalata - DeWitt

Eljött a Valentin-nap. Na, mégis milyen film megy a moziban? Persze, hogy a Szürke 50 árnyalatának folytatása! Jaj, de jó! – gondoltam én. Ismét elrángatnak a moziba. Köszi kicsim, szeretlek!

 

De beültünk, megnéztük. Nem haltam meg az unalomtól, nem aludtam el. Kemény jellemre vall, hogy kibírtam egy ennyire jellemtelen filmet.

A történet ott folytatódik, mint a könyv: sehol. Valami elkezdődik, valaki nyávog, valami csattog… valami pedig ettől nedves lesz. Na, nem a hölgyek, hanem a gyomrom, mert nem győzők elég kólát inni, amivel elüthetném azt a két órát.

A történet ismét olyan semmilyen. Két szexjelenet között történik valami, ami kitölti a játékidőt, mert mégsem lehet nonstop dugni. Az már pornó lenne, az pedig FÚÚÚÚJJJJ, undorító, ha egy nő pornót néz!!!!!! Ez mégiscsak más! De miben? SEMMIBEN! Ez a film indok arra, hogy egy nő is pornót nézhessen!

Viszont férfi szemszögből kifejezetten unalmas. Mert nem történik semmi érdekes, amit egy pornóban ne láttunk volna. Na, jó azért van egy kivétel: a láb közé berakott állítható rúd király volt. Ettől függetlenül továbbra is minősíthetetlen a történet.

 

Olvastam a könyveket is, úgyhogy nem vagyok annyira analfabéta ártatlan kislányok szűzhártyájának átpukkasztásában lovaglópálcával, de a film a könyvnél is rosszabb volt. Ott legalább történt valami! Igaz, csak minden 50. oldalon, de akkor is!

Az én szemszögömből így nézett ki a film:

Nyaf-nyaf-nyaf-nyaf…Anasztézsát megdugják.

Nyaf-nyaf-nyaf-nyaf…Anasztézsa hisztizik.

Nyaf-nyaf-nyaf-nyaf… Kriszcsön hisztizik.

Nyaf-nyaf-nyaf-nyaf… Mindenki hisztikzik

És így tovább két órán keresztül.

Igazából senkinek nem ajánlom a filmet, ha nem akarod, hogy két órával rövidebb legyen az életed, mert tulajdonképpen egy hollywood-i giccsparádénak csak még rosszabb lehet a folytatása. Alig várom a jövő évi Valentin-napot…

- C. J. DeWitt -

#MozibanVoltunk

Visszatértünk egy vadonatúj rovattal aminek a címe nem más mint a Moziban voltunk ( meglepő mi?).

Jó pár hónap kihagyás után egy új sorozattal álltunk elő mostanában gyakrabban járunk moziba, és arra gondoltam, hogy mozis élményeinket két szemszögből mutatjuk be nektek, mert minden ember véleménye más és más. Ugyan arról a filmről kétfajta beszámolót olvashattok.
Az első ilyen a Sötét ötven árnyalata lesz, amit a napokban fogunk közzétenni.


- N. J. Erceys -

Kölyökelme, avagy ki milyen agymenéseket csinált gyerekkorában?

Gondolom még ti is emlékeztek rá, hogy milyen is volt gyereknek lenni, valamint azokra a csínytevésekre, amik örökre az emlékezetetekbe égtek, mikor apátok, vagy anyátok egy istenest adott érte. Én is kaptam bőven ilyet, mert éppen a közlekedő autókat dobáltam vízibombával, vagy az öcsém fején teszteltem a bicikligumi keménységét.

Most viszont inkább igyekszem azokat a dolgokat felsorolni, amiket még én is szívesen felidézek, a nélkül, hogy tudat alatt érezném az agyzsibbasztó, koponyarepesztő pofonokat.

Csigagyűjtés:

Ki ne szerette volna fogdosni, vagy gyűjtögetni a csigákat? Én büszkén eldicsekedhetek vele, hogy nekem volt belőle egy egész szatyorral. Jó ötletnek tűnt szatyorba gyűjteni őket, és igazi kihívásnak számított, hogy megtöltsem az egészet.

Mikor a hosszadalmas és fáradságos munkával elkészültem, büszkén mutogattam anyukámnak, hogy mennyit gyűjtöttem. Kicsit furcsán nézett rám, mert így visszagondolva én magam sem sok értelmét látom. Viszont! Volt egy szatyor csigám!!!

Persze pár óra alatt szépen belerohadtak a napsütésben, úgyhogy sajnos ki kellett dobni őket. Így ért tragikus véget a csigagyűjtő álmom.

Csúszdázás:

Minden strand legkiemelkedőbb része a csúszda. Vannak kisebbek, nagyobbak, egyenesek, kanyargósak, ki milyet szeret, de abban egyet érthetünk, hogy mindenkit elvarázsolt.

De nem lehetett ám egyszerűen csak lecsúszni. Ki kellett próbálni különböző és nyakatekert formációkat is, melyek vetekedtek egy balett táncos képességeivel. Versengtünk, hogy ki mer fejjel lefelé lecsúszni, esetleg háttal, vagy fejjel lefelé és háttal egyszerre. Szinte végtelen számú variáció lehetséges, amit bizonyára nem csak én próbáltam ki.

Persze ennek is megvolt a maga hátulütője. Az öreg nénik hangos szidalmazás közepette köpködték rám fuldokolva a vizet, miután arccal előre beléjük zúgtam, mert nem igazán láttam mi is van előttem pontosan. De hát minek is mennek akkor az utamba, ha én éppen halált megvető bátorsággal vetem magam a mélybe?! Felfoghatatlan!

Várom a ti történeteiteket is.

-          C. J. DeWitt -

A Szívek Szállodája hatás

A szívek szállodája az a sorozat, ami számomra az elvált szülők gyerekeinek mentsvára mikor épp elegünk van a világból. Persze lehet, hogy ezt csak és kizárólag én gondolom így, de hát, ha egyszer így érzem.
El kell, hogy mondjam, mindennél jobban szeretem ezt a sorozatot, ez az, amit ha a végkimerülés kerülget, akkor ledobom magam és csak nézem, és újra átélem azt a nyugalmat amit ez sugároz.

Sok szemszögből meg lehet közelíteni ezt a sorozatot és most egy párat ét is nézünk.

Pár alkalom mikor teljes mértékben azonosulni tudtunk a szereplőkkel.

-          -  Kinek van kedve bármihez is reggel 11 előtt?

-          -  Amikor másra sincs szükséged csak egy kis életerőre ami ebben az esetben a KÁÁÁÁVÉÉÉÉÉ

-          - Amikor a nagyszülők boldogságát látva elgondolkodsz hogy: leszek e valaha is ilyen boldog?

-          - Amikor az anyukád a nyakát töri csak azért hogy egy szem pici magzatja boldog legyen.

-          - A legjobb barátnő, aki mindig minden körülmények között a legjobb barátnő.

A szívek szállodája után.

Akárhányszor belefogok és végig nézem a sorozatot mindig marad utána valami űr amit úgy érzem be kell tölteni valahogy. ilyenkor totál rákattanok mindenre ami erről szól, blogok, könyvek, cikkek… minden. Persze a nemrégiben felröppent hírek miszerint lesz folytatás ( még ha nem is olyan mint amit szeretnék) merőben csillapítja ezt az őrületet… de azért hát na… lássuk be. ezt nem lehet csak úgy befejezni és tovább lépni.

Rory és a fiúk.

Ez megint csak egy remek szempont. Ahány GG. rajongó annyiféle válasz.

-         

Először is ott van Dean. Tipikus első szerelem, első pasi, tulajdonképpen megtestesíti azt amire egy 16 éves lánynak szüksége van. Helyes magas sokat olvas jó hallgatóság és elviseli az irgalmatlan mennyiségű csajos fecsegést, amit megspékelnek egy kis Gilmore őrülettel és megkapjuk kb. úgy 10 percüket.
Jól kiismerte Roryt és ezt nagyon szeretjük is benne, odafigyel rá, tiszteli és boldoggá teszi.
Dean az, akivel sok lány szívesen megismerkedne és boldog lenne.
Itt persze előjön az hogy a szakítás után már a Yale-es korszakban egy kis időre újra egymásba gabalyodnak de itt mindenki láthatja hogy igaz a mondás miszerint felmelegítve csak a káposzta jó.

-         

      Jess… hmm Jess. Igazi rossz fiú aki persze csak Roryért változik meg és csak azért tesz mindent hogy ő boldog legyen. Az a fajta fiú aki megtesz bárit hogy megkapja a lányt és ezért képes átlépni minden határt. Megtesz bármit a cél érdekében persze ez esetben a cél nem más mint Rory.
A szakítás ugyan nem volt szép húzás vagyis hát persze nem így kellett volna intézni hogy csak lelép és kész, de nem tudom érteni a szándékot. Jess szintén feltűnik a későbbiekben kétszer is, de itt már csak befut a képbe aztán kifut a képből.

-         

     

     És végül, de nem utolsó  sorban… Logan. Mit is mondhatnék róla? Azt hiszem ő jelentette a felnőtté válást. Gyerek fejjel ismerte meg Roryt de megkomolyodik és ez elmondható azt hiszem az egész sorozatról. Gyerek fejel kezdték el a színészek is és a végére felnőtt mindenki ahogy a kapcsolatuk is. Az már egy másik kérdés hogy a végén nem jött össze de én nagyon drukkoltam nekik.

Lorelai.

Ezzel az egy szóval ki tudok fejezni annyi de annyi másikat. Odaadó, kitartó, önfeláldozó ( a legjobb értelemben), becsületes,  szeretni való, anya, barát, példakép és még sorolhatnám napnyugtáig. egy szó mint száz ez a nő magam a megtestesült katyvasz és szétszórtság ötvözve minden olyan jó tulajdonsággal amire csak szükségünk lehet.
Óóóóó igen és örömtáncot jártam mikor először értem a végére és a hetedik évad utolsó részében újra összejön Luke-kal.

Naphosszat sorolhatnám még hogy miért is szeretem annyira de azt hiszem ezt csak az értheti meg aki olyan nagyon szereti őket mint én. 

N .J. Erceys

Filmajánló - Ex Machina

Ez a cikk főleg a sci-fi rajongóknak készült, kiváltképpen azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén rajonganak a mesterséges intelligenciáról, illetve a robotok öntudatra ébredéséről szóló történetekért. Ide nem csak a Terminátor tartozhat, bár az a film is egy kultikus pont volt a filmtörténetben.

Mostani filmünk az Ex Machina, ami a korábbi elképzelésekből építkezik, mégis mutat valami újat, valami olyat, amit korábban még nem láttunk.

A történet ott kezdődik, hogy Caleb megnyer egy versenyt, aminek a díja az, hogy elutazhat főnökéhez, a híres programozózsenihez, Nathanhöz, és egy egész hetet vele tölthet, valamint bepillantást nyerhet a mindennapjaiba, illetve a munkájába.

Tulajdonképpen ez nem szól másról, mint egy tesztről, aminek a közepében Ava áll.

Ava ugyanis egy robot. Egy majdnem teljesen emberi külsővel megáldott gép, aki ugyanúgy gondolkodik, mint egy ember, és ugyanúgy képes érzelmeket produkálni.

A filmnek erős filozófiai vonala is van és olyan kérdéseket is feszeget, hogy vajon egy robot képes-e érezni bármit is, vagy valóban saját akaratából cselekszik-e, vagy csak algoritmusok kusza hálózata irányítja?

Caleb és Ava hamarosan találkoznak és kezdetét veszi az a tesztsorozat, ami azt hivatott bebizonyítani, hogy Caleb számára Ava egyenértékű legyen egy emberrel.

Érdekes, hogy a kezdeti egyirányú kérezz-felelekből később komoly beszélgetések alakulnak ki, valamint Ava folyamatos emberi viselkedéséből fakadóan mi magunk is kezdjük úgy érezni, hogy valóban egy mesterséges intelligenciával állunk szemben.

A film történetében nem mutat olyat, amit már ne láttunk volna korábban az ebben a műfajban készült filmekben, de rendezésében, valamint színészi játékában mégis képes valami újat hozni. Egy olya megfoghatatlant, amitől igazán különleges lesz, és a műfaj kedvelői számára jó néhány alkalmat, amikor sokadjára is megnézik újból.

- C. J. DeWitt -